Ahmed as-Saráa, a volt szíriai elnök, Bassár el-Aszad hatalmát megdöntő Levantei Felszabadítási Mozgalom – Hajat Tahrír as-Sám, HTS – lázadószervezet parancsnoka, szerint Szíria nem jelent fenyegetést a világra. A lázadóvezér a BBC-nek Damaszkuszban a Szíriát sújtó szankciók feloldására szólította fel az országokat. „Most, azok után, ami történt, a szankciókat fel kell oldani, mert azok a régi rezsim ellen irányultak. Az áldozatot és az elnyomót nem szabad egyformán kezelni” – írta meg az Index a videó alapján.
Kijelentette, hogy
a HTS-t törölni kell a terrorista szervezetek listájáról az ENSZ, az Egyesült Államok, az Európai Unió és az Egyesült Királyság esetében is, amelyek a minősítésükben arra hivatkoztak, hogy a szervezet az al-Kaida szakadár csoportjaként indult, amelytől csak 2016-ban vált el.
Hangsúlyozta, hogy a Levantei Felszabadítási Mozgalom nem terrorista csoport, nem jelent veszélyt senkire. Nem céloznak civileket vagy polgári területeket, sőt, szavai szerint az Aszad-rezsim bűnei áldozatának tekintik magukat – tette hozzá.
Tagadta, hogy Szíriát Afganisztán mintájára tervezi átalakítani.
Ahmed as-Saráa szerint az országok más-más hagyományokkal rendelkeznek, míg Afganisztán törzsi társadalom volt, Szíriában „más volt a gondolkodásmód”. Hisz a nők oktatásában, megjegyezve, hogy „Idlebben már több mint nyolc éve vannak egyetemek”. Hozzátette, a nők aránya az egyetemeken több mint 60 százalék. Az alkoholfogyasztással kapcsolatban már nem akart nyilatkozni, mondván erről egyszerűen nincs joga beszélni.
Egy jogi szakértőkből álló szíriai bizottság fog alkotmányt írni. Ők fognak dönteni, és bármelyik uralkodónak vagy elnöknek követnie kell majd a törvényt – tette hozzá Ahmed as-Saráa, aki az interjú során végig nyugodt volt, civil ruhát viselt. A BBC szerint az új vezetőknek a következő hónapokban végrehajtott intézkedései jelzik majd, hogy milyen országot akarnak Szíriából csinálni, és hisznek-e bennük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére