Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésben véleményezte Donald Trump által kivetett kölcsönös vámokat.
A tárcavezető szerint
Kapcsolódó
az európai gazdaság és így végső soron az európai emberek újra a brüsszeli politikusok alkalmatlanságának levét isszák.
Úgy vélekedett, hogy a helyzet az amerikai elnök tegnapi vámbejelentései után egyértelmű: az Európai Bizottságnak (EB) tárgyalnia kellett volna, erre lett volna két és fél hónapja. Mint írta, tárgyalni kellett volna az amerikai kormányzattal a vámügyi együttműködésről és le kellett volna csökkenteni az autóipari vámokat az európairól az eddigi amerikai szintre, vagyis 10-ről 2,5 százalékra.
Az Európai Bizottság azonban ezt is elhibázta. Nem tárgyaltak, helyette megint ideológiai kérdést csináltak egy gazdasági ügyből. S mindezt több ezer eurós havi fizetésért…
- fogalmazott.
Ahogy arról az Economx is beszámolt: Donald Trump 34 százalékos vámot vet ki Kínára, Japánnak 24 százalékos tarifát kell fizetnie, az Európai Unió 20 százalékot kapott, míg az Egyesült Királyságot „mindössze” 10 százalékos, alap univerzális vámmal sújtotta.
Az amerikai elnök bejelentésére reagálva Ursula von der Leyen, az EB elnöke az európai egységre hívta fel a figyelmet, közölte azt is, hogy Európa ellenintézkedéseket készít elő Trump vámjaira válaszul. Mint mondta még: úgy tűnik, hogy a káoszban nincs semmiféle rend, nincs egyértelmű útvonal a kialakuló bonyolult és kaotikus helyzetben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban