A kormány alapos tervezést követően hat magyar állampolgárt evakuált Iránból, illetve ezzel párhuzamosan a biztonsági körülmények javulásáig felfüggesztette a teheráni nagykövetség helyi működését - jelentette be Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a Közel-Keleten egyre súlyosabbak a harcok, emiatt több, Iránban élő magyar állampolgár is kimenekítésre kérte a kormányt.
„Ez egy bonyolult és alapos tervezést igénylő művelet volt, hiszen Iránban súlyos rakéta- és bombatámadások zajlanak, az ország légtere zárva van, nagyon sokan hagyják el Teheránt, a közlekedési körülmények sem igazán ideálisak. Ezért komoly előkészítési munkákat követően a tegnapi nap folyamán
szárazföldön személygépkocsikkal Azerbajdzsán irányába szerveztük meg az evakuációt kérő magyar állampolgárok kimenekítését Iránból"
- tudatta.
„A hajnali órákban, tizenkét órás határon történő várakozást követően hat magyar állampolgárt át tudtunk vinni Azerbajdzsánba, akiket az iráni-azerbajdzsáni határ oldalán a bakui nagykövetségünk munkatársai vártak, és most már meg is érkeztek Bakuba, onnan a hazaszállításukat is szervezzük" - folytatta.
„Mivel minden, evakuációt kérő magyar állampolgárt el tudtunk juttatni Azerbajdzsánba, ezért úgy döntöttem, hogy
a teheráni nagykövetségünkön dolgozó valamennyi diplomatát és családtagjait is arra utasítottam, hogy hagyják el Iránt.
Így a nagykövetség munkatársai és családtagjai, összesen tizenöten, köztük gyermekek is, szintén átmentek Azerbajdzsánba, így a teheráni nagykövetség munkáját a biztonsági körülmények javulásáig, átmenetileg onnan fogják ellátni. Muszáj volt ezt a döntést meghoznom az ott dolgozók és családtagjaik, köztük gyerekek, életének megvédése érdekében" - tette hozzá Szijjártó Péter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek