Az nem változik, hogy sikeres, és folyamatosan megújuló rendezvényt akarunk, ehhez segítség lehet, hogy az új tulajdonosnak nemcsak anyagi, hanem a portfóliójában található cégeken keresztül üzleti lehetőségei is vannak ezt segíteni – hangsúlyozta Kádár Tamás az idei, hatnapos Sziget lezárultával.
Másfél hónappal az idei Sziget előtt jelentették be, hogy az amerikai székhelyű KKR magántőkealap 1,3 milliárd fontért, átszámítva több mint 609 milliárd forintért megvásárolja a több európai zenei fesztivál mögött álló Superstruct Entertainment nevű céget.
Kádár Tamás kedden arról számolt be, hogy miután a hétfői zárónap Skrillex és a Fred Again nagyszínpados koncertjével csaknem teltházas volt, számításaik szerint 400 ezer körül volt az idei összlátogatószám. Erős volt a szombati nap is, amikor mások mellett Louis Tomlinson és Martin Garrix is fellépett – mondta.
A főszervező úgy értékelt, az idei nagyon jó hangulatú Sziget volt, a fesztiválon teljes volt a nyugalom, nem voltak nem várt események.
Már néhány nappal a tavalyi rendezvény zárása után, az idei fesztivál legkorábbi kedvezményes elővételes eladásaiból lehetett látni, hogy nagyobb az érdeklődés a bérletek iránt. Örömmel tapasztaltuk, hogy az idei Szigetre a magyarok bérletvásárlási igénye is megnőtt, úgy látszik, kedvező, jó áron szívesen vesznek bérletet. Ezért ezt az akciót megismételjük – tette hozzá.
Szólt arról, hogy a Sziget zenei kínálata igazodik a látogatók elmúlt tíz évben látványosan megfiatalodott átlagéletkorához. Fontos elem, hogy olyan zenei felhozatalt és más programokat tudjunk a fiataloknak mutatni, ami megfelel az ízlésüknek, vonzerő lehet számukra ahhoz, hogy adott esetben érdemes legyen ezért több ezer kilométert utazniuk – fogalmazott.
Ötven helyszínen, több mint ezer program
A múlt szerdai nyitónapon színpadra lépett Kylie Minogue és a pénteki kínálatól Liam Gallagher (ex-Oasis) a valamivel idősebb közönséget is bevonzotta a Szigetre. A már említettek mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott Stormzy, Bebe Rexha, Janelle Monáe, Sam Smith és Raye; a fesztiválon ötven helyszínen több mint ezer program várta az embereket.
Úgy gondolom, jól sikerült az idei line-up összeállítása, amelyet a sokszínűség jellemzett. De a Szigeten nem csak a nagyszínpados fellépőkre érdemes fókuszálni, idén óriási sikerrel játszott például a Fontaines D.C. a Revolut Stage-en, de említhetem azt is, hogy Martin Garrix szombati nagyszínpados bulija után átment a Party Arenába, ahol még egy órát játszott. A látogatók bármerre járnak a Szigeten, mindig találnak valami érdekeset, nem feltétlenül zenei programot, ahol érdemes elidőzni – mondta a főszervező.
Sok-sok év után ismét volt magyar fellépő az esti nagyszínpados műsorsávban, Azahriah.
Az előadó csütörtökön közvetlenül az aznapi headliner Halsey előtt lépett színpadra. Szerintem ez jól mutatja, hogy a Sziget a feltörekvő magyar előadóknak, illetve a már befutott sztároknak is próbál segíteni. Azahriah mellett idén Beton.Hofi is nagyszínpadon játszott, emlékezetes koncertet adott, népszerű volt a Petőfi színpad csak magyar előadókkal, és számos más helyszínen is zenéltek magyar fellépők.
Étel, ital, víz, K-híd...
A szervezők idén is számos lépést tettek a vendégélmény fokozása érdekében – ezek közé tartozott a jóárasított főétel a vendéglátóipari egységekben, a kizárólag öblítéses angolvécé-blokkok telepítése vagy a gyorsabb tájékozódást segítő digitális információs táblák üzembe helyezése. A nagyon meleg és száraz idő miatt viszont megnövekedett az ivóvízigény, és a kijelölt pontoknál általában sorba kellett állni.
A Hajógyári-sziget közpark az év 360 napján, a fesztivál nem tud külön vízrendszert kiépíteni. Idén kétszer annyi vízpont volt, mint tavaly, valamennyi étkezőrésznél elhelyeztünk külön kulacstöltő pontokat, amelyeket jövőre még sűrűbbre tervezzük – jegyezte meg.
A szigetre vezető K-híd hosszú évek óta felújításra szorul, ez a főváros hatáskörébe tartozik. Kádár Tamás elmondta, a fesztivál előtt ígéretet kaptak egy őszi felújítás megkezdésére, ennek egyelőre nincs jele. Hozzátette: legalább az útpályát, valamint az az alatti szerkezetet jó lenne felújítani a K-hídon.
Sziget: egymásnak ugrott a fesztivál ügyvezetője és a Mohu
Beleállt a Sziget ügyvezetője a Mohuba, mondván, hogy a társaság nem teremtette meg a kötelező visszaváltás feltételeit a fesztivál területén. Eddig kellett csak várnia Kádár Tamásnak a válaszra, most megkapta: e szerint az összes visszaváltható palack jó helyre kerül, a Mohu elvégzi feladatát és a Sziget is megkapja a pénzét. Erről itt olvashatnak többet >>>Megszólalt a BRFK is
A Sziget fesztivált érintően kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt három, kábítószer birtoklása, illetve fogyasztása miatt hét embert fogtak el – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrök különböző droggyanús anyagokat foglaltak le: körülbelül 150 tablettát, 156 gramm port, 50 gramm kristályt és egyéb szert. Garázdaság miatt hét, lopás miatt négy embert fogtak el. Biztonsági intézkedés keretében a rendőrök tíz ember orvosi ellátásáról intézkedtek, és megtaláltak két otthonról elszökött gyereket.
A fesztivál környékén ellenőrizték a közúti és a hajóforgalmat is a rendőrök. Közlekedési szabálysértés miatt hat esetben tettek feljelentést, 28 közigazgatási vagy helyszíni bírságot szabtak ki. Hajózási szabálysértés miatt egy feljelentést tettek és tíz alkalommal szabtak ki helyszíni bírságot. A személyszállítással kapcsolatos visszaélések elkerülése érdekében a Közlekedési Hatóság és a Budapesti Közlekedési Központ munkatársaival együttműködve 664 taxit ellenőriztek, ennek során 108 esetben tártak fel szabálytalanságot.
A fesztivál területén a BRFK egyenruhás állományának tagjai gyalogosan és elektromos járművekkel láttak el szolgálatot. Magyar kollégáik munkáját idén két egyenruhás holland rendőr is segítette. A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajója a nap 24 órájában cirkált a sziget körül, kiegészülve az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet hajójával.
Sokan keresték fel a BRFK Prevenciós Pontját, ahol bűn- és baleset-megelőzési programokkal, baleseti szimulátorral, hasznos tanácsokkal és játékokkal várták a látogatókat. Idén a fő téma a kibertérben elkövetett bűncselekmények megelőzése volt, a legnépszerűbb programnak pedig a karaoke bizonyult.
A külső biztosítási feladatokban a BRFK mellett a Készenléti Rendőrség állománya, valamint a polgárőrség vett részt. A jól látható rendőri jelenlét mellett a civil ruhás nyomozók a látogatók közé vegyülve dolgoztak a bűnelkövetők kiszűrésén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!