Húsvéthétfőn locsolkodni indult ittasan az ismerőséhez egy hatvanas éveiben járó férfi Mátészalkára, amikor Nyírcsaholyban a rendőrök meg akarták állítani, hiszen az országban nagyszabású ellenőrzés volt. A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház szakorvosa viszont úgy gondolta, rá nem vonatkozik a jelzés, és elmenekült a rendőrök elől, az egyiket később majdnem elütötte, majd a szolgálati gépjárműben kárt okozott. Emiatt őrizetbe vették, de a letartóztatását a bíróság nem tartotta indokoltnak – írta meg a Blikk.
A férfit eddig hat alkalommal tiltották el a közúti járművezetéstől, legutóbbi eltiltása 2017-ben járt le, azonban utánképzésen azóta sem vett részt.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz, de a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírója nem rendelte el a gyanúsított letartóztatását, mert álláspontja szerint sem a szökés, elrejtőzés veszélyétől, sem a bűnismétléstől nem kell tartani.
Az orvost ittas járművezetés miatt 11 évvel ezelőtt már elítélték, elmondása szerint azóta nem volt lehetősége újra megszereznie a jogosítványt. A bíróság álláspontja szerint
nagyobb társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a foglalkozását az egészségügyben gyakorolni tudja.
dr. Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője azt is elmondta, a férfi jelentős magyarországi ingatlanvagyonnal rendelkezik, nagy értékű gépkocsik vannak a tulajdonában, jövedelme jóval az átlag feletti, idős szüleinek kell segítenie, valamint van három gyermeke, akiknek a tartásáról gondoskodnia kell
Az elkövető a szolgálati gépkocsi nyitott bal első ajtaját a személygépkocsijával visszatörte és a 2,5 tonna súlyt is meghaladó mikrobuszt több métert tolta még előre, míg járműve megállt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében