Kiss László szabadlábra helyezésről döntött a bíróság – értesült a Magyar Hang. A lap szerint – bár a döntés nem jogerős - ezzel elutasították a Központi Nyomozó Főügyészség indítványát, amely a letartóztatás meghosszabbítását javasolta. A döntés ellen még be lehet nyújtani fellebbezést.
2024 augusztusában tartóztatták le a DK-s Kiss Lászlót hivatali vesztegetés elfogadásának vádjával. Az ügyészség szerint összesen 18 millió forintnyi kenőpénzt vett át. A polgármester ártatlannak tartja magát.
Szeretném jelezni, hogy mind fogva tartásomat, mind polgármesteri jogaim csorbítását törvénytelennek tartom, magamat politikai fogolynak tekintem és most és a jövőben is azért dolgozom, hogy az egyre putyinizálódó rendszer véget érjen – írta akkor.
Kiss Lászlót azután fogták perbe és tartóztatták le, hogy tavaly nyáron ismét polgármesterré választották.