Miközben az EU-Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény kapcsán a kormányzat nagyon világos üzenetet fogalmazott meg, és még Orbán Viktor miniszterelnök is úgy fogalmazott, hogy amíg ő vezeti a kormányt, a dél-amerikaiakkal megkötött megállapodást nem fogja ratifikálni a magyar parlament, a valóságban Magyarország elkötelezett támogatója a nemzetállami szint feletti kereskedelemnek. 

Egészen pikáns, hogy miután idén január 21-én a kormányzat (illetve a két nagy párt, a Fidesz és a Tisza) az önmaga sikereként is aposztrofálta, hogy az Európai Parlamentben sikerült átmenetileg megakasztani a Mercosur-megállapodást, január 26-án már fel is töltöttek egy másik szabadkereskedelmi egyezményt a kormány honlapjára társadalmi egyeztetés céljából. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által jegyzett törvényjavaslat célja az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kötelező hatályának elismerése, valamint törvényben való kihirdetése. 

A külügyi tárca szerint az Üzbegisztánnal kötendő megállapodás az Európai Unió közép-ázsiai fokozott politikai és gazdasági szerepvállalása tekintetében további előrelépésnek minősül. A megállapodás alapot nyújt az EU és tagállamai Üzbegisztánnal folytatott hatékonyabb együttműködésére a politikai párbeszéd megerősítése és a számos területen folytatott együttműködés fokozása révén. A Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodás olyan együttműködési területeket érint, mint a kereskedelem és beruházás, az egészségügy, a környezetvédelem, az éghajlatváltozás, az energiaügy, az adóügy, az oktatás és a kultúra, a foglalkoztatási és szociális kérdések, a tudomány, technológia, és innováció, zöldtechnológiák, valamint a közlekedésügy. Kiterjed továbbá a jogi együttműködésre, a migrációra, a szervezett bűnözésre és a korrupció elleni küzdelemre.

A megállapodás mind politikai, mind pedig gazdasági kapcsolatokban kiemelt szerepet tölt be az Európai Unió és a tagállamok, így Magyarország számára is. A politikai párbeszéd intézményesítésével hozzájárul az adott harmadik állam demokratikus fejlődéséhez, és segíti a kapcsolatok elmélyítését

– indokolja Szijjártó Péter. 

Nyilván az is egy jó kérdés, hogy mit szólna a kormányzat, ha egy szabadkereskedelmi egyezmény keretein belül járulnának hozzá kívülről a magyar állam demokratikus fejlődéséhez, de van egy ennél is nagyobb kockázat a nemzeti szuverenitásra. Ez pedig a nemzetállamok feletti beruházásvédelmi mechanizmusok, amelyek esetében valóban teljesen mindegy, hogy mi a neve a magyar miniszterelnöknek. 

Az Európai Unió és Üzbegisztán közötti megállapodás tervezete egy kifejezetten feszes, határidőkhöz kötött mechanizmust hoz létre a felek közötti konfliktusok kezelésére. Az eljárás a diplomáciai konzultációtól a független bírói testületeken át egészen a fájdalmas gazdasági ellentételezésig terjedhet, biztosítva, hogy a szerződésszegésnek kézzelfogható ára legyen.

A megállapodás vitarendezési fejezete (a 239–253. cikkek) egyértelmű hierarchiát állít fel: a cél minden esetben a kölcsönösen elfogadott megoldás, ám ha ez nem sikerül, a rendszer automatikusan keményebb fokozatba kapcsol. Az eljárás első lépcsőfoka a kötelező konzultáció. A vitát kezdeményező félnek írásos kérelmet kell benyújtania, megjelölve a kifogásolt intézkedést. A mechanizmus gyorsaságát jelzi, hogy a megkeresett félnek 10 napon belül válaszolnia kell, magát a konzultációt pedig a kérelem kézbesítésétől számított 30 napon belül le kell folytatni. A gazdasági realitásokhoz igazodva a szabályozás különbséget tesz a normál és a sürgős ügyek között: romlandó áruk vagy szezonális szolgáltatások esetén a konzultációs határidő drasztikusan, mindössze 15 napra csökken, minimalizálva ezzel a piaci károkat.

Amennyiben a diplomáciai egyeztetés nem vezet eredményre – vagy a bepanaszolt fél nem hajlandó együttműködni –, a panaszos fél kérheti egy háromtagú Vitarendezési Testület felállítását. Ez a testület ad hoc bíróságként funkcionál, amelynek összetételét szigorú garanciák védik. A felek egy előre összeállított, legalább 15 fős listából választanak tagokat, amelyben európai uniós és üzbég szakértők mellett semleges, harmadik országbeli elnökök is szerepelnek. A rendszer egyik legfontosabb biztosítéka, hogy a felek nem tudják elszabotálni a testület felállítását: ha nem sikerül megállapodniuk a személyekben, az Együttműködési Bizottság társelnöke sorsolással jelöli ki a tagokat. A kiválasztott bíráknak függetlennek kell lenniük, nem fogadhatnak el utasítást semmilyen kormánytól, és kizárólag szakmai alapon, a kereskedelmi jog és a tények ismeretében dönthetnek.

A testület munkáját szoros határidők keretezik, megakadályozva az eljárások évekig tartó elhúzódását. A testületnek a felállásától számított 90 napon belül időközi jelentést kell tennie, amelyre a felek még reagálhatnak, a végleges zárójelentést pedig legkésőbb 120 napon belül (sürgős esetben feleannyi idő alatt) ki kell bocsátania. Ha a testület jogsértést állapít meg, a vesztes félnek haladéktalanul meg kell tennie a szükséges lépéseket a megfelelés érdekében. Ha az azonnali korrekció nem lehetséges, a felek megállapodhatnak egy „észszerű időtartamban”, amely alatt a jogsértő állapotot meg kell szüntetni.

A mechanizmus végső fegyvere a szankcionálás lehetősége. Ha a bepanaszolt fél az észszerű határidő lejárta után sem orvosolja a problémát, vagy nem fizet ideiglenes kompenzációt, a panaszos fél jogosulttá válik az ellenlépésekre. Ez a gyakorlatban a megállapodás szerinti kötelezettségek – például a vámkedvezmények – felfüggesztését jelenti. A válaszlépés azonban nem lehet önkényes: annak mértéke szigorúan igazodik az okozott kár nagyságához, vagyis a jogsértés miatti „hatálytalanítás vagy gyengítés” mértékéhez. Ha a szankció mértékében vita alakul ki, arról ismételten a testület dönt, biztosítva az arányosság elvét.

Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a nemzetközi jogban a szankciók érvényesítése gyakran a felek gazdasági erejétől függ, és bár a határidők papíron szigorúak, a politikai egyeztetések és az esetleges fellebbezési körök a folyamatot a valóságban elnyújthatják. 

Az egyezmény majdani ratifikálásával a kormányzat tehát lehetőséget teremt arra, hogy a kétoldalú kereskedelemben érintett szereplők bepereljék a magyar államot. Ugyanakkor a megállapodásnak van egy másik utóhatása is: a felek ugyanis azt is vállalják, hogy az áruforgalom erősítése mellett előmozdítják majd a civil társadalom részvételét a jogalkotási és döntéshozatali folyamatokban, és ösztönzik a közintézmények és a civilek közötti átlátható párbeszédet, valamint a diszkrimináció elleni küzdelmet is. Ezek az intézmények pedig általában nehezen összeegyeztethetők a kormányzat szuverenitás fogalmával.