Orbán Viktor felidézte, hogy magyar napot tartottunk Washingtonban. A Donald Trumppal történt személyes találkozóján „az Amerikai Egyesült Államok elnöke nagyrabecsülését fejezte ki Magyarország és annak polgárai iránt. Őszinte barátság és elismerés volt ez a részéről. Két, egymással szövetséges állam vezetői tárgyaltak egymással”.
Az első és legfontosabb dolog, hogy a rezsicsökkentést sikerült megvédeni. Teljes szankciómentességet kaptunk a Török Áramlat és a Barátság vezetékre. Ez egy általános és időkorlát nélküli mentesség
– közölte Orbán Viktor. A magyar kormányfő hozzátette azt is, hogy
- megállapodtunk nukleáris együttműködésről is. Az amerikai Westinghouse bekapcsolódik Magyarország nukleáris energiaiparába. Elsőként fűtőanyagot fogunk vásárolni a Westinghouse-tól.
- Fejlett, kis, moduláris, nukleáris reaktorok esetében amerikai technológiát fogunk bevezetni Magyarországon. Orbán Viktor megjegyezte, hogy a jövő héten ennek érdekében a Parlamentben már néhány törvényt is módosítanunk kell.
- Megkapjuk azt az amerikai technológiát, amely modernebb, mint a miénk, és ezzel biztonságos körülmények között elraktározzuk az elhasznált fűtőanyagokat.
- A nukleáris energia területén az együttműködés fontos akadálya volt, hogy a Biden-adminisztráció még korábban a Paks 2 építésére szankciókat vezetett be. „Ezek alól a szankciók alól korábban kivételt kaptunk, de ennek a határideje vészesen közeledett. Abban állapodtunk meg, hogy az egész szankciót úgy ahogy van eltörlik. A Paks 2 megépítésével kapcsolatban semmilyen amerikai kifogás nem merül fel” – szögezte le a miniszterelnök.
- „Megállapodtunk, hogy az Egyesült Államoknak érdeke Magyarország pénzügyi stabilitása, ezért ebben számíthatunk Washington segítségére. Kialakítjuk az amerikai-magyar pénzügyi együttműködés új formáit is”.
- Orbán Viktor elmondta, hogy megkaptuk az amerikai elnök támogatását ahhoz, hogy újabb befektetések érkezzenek az Egyesült Államokból Magyarországra. Idehaza mintegy 1400 amerikai cégnek van befektetése, melyek közel 100 ezer főt foglalkoztatnak.
- Kötöttünk egy megállapodást hadiipari kérdésekről és űripari együttműködésről is.
- A kettős adóztatással kapcsolatban ugyanakkor még nem született döntés, jelenleg tárgyalás alatt van.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Ukrajnával kapcsolatban a béketeremtést folytatni kell, a budapesti találkozó napirenden van, létre is jön, amennyiben ehhez a feltételek adottak lesznek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram