A Nielsen Gauge felmérése szerint idén májusban a streamingnézők először körözték le a hagyományos tévénézők arányát a teljes tévéhasználaton belül. A streaming nézettségi aránya elérte a 44,8 százalékot, ami azt jelenti, hogy 71 százalékos növekedést ért el az elmúlt négy évben – írja a MediaFuture.
A jelentés szerint
az antennás (20,1 százalék) és a kábeles (24,1 százalék) tévéadások nézői így már együttesen is kisebb részt tettek ki, mint a streamingé önmagában.
Ráadásul míg az előbbi 21, addig utóbbi 39 százalékos visszaesést mutatott az elmúlt 4 évben.
A streamingplatformok közül az első helyen a YouTube áll, kiemelkedő 12,5 százalékos aránnyal – ami azt is jelenti, hogy négy éve piacvezető. A második helyen 7,5 százalékkal a Netflix szerepel, míg a harmadik a Disney 5 százalékkal.
A portál azt írja, a Disney nézőibe beleszámítanak a Disney+ az ESPN+ és a Hulu nézői is, míg a Paramount esetében a Paramount+ és a Pluto, a Warner Bros. Discovery esetében pedig a Discovery+ és a Max nézői is.
Bár a Nielsen szerint a jövőben még jobban felülszárnyalhatja a streaming a tévét, nem gondolják, hogy maradandó lesz a fölényük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben