Pont került végre a 10 éve zajló fogadási csalási ügy nemzetközi szálának végére is, az ügy a Kúria jogerős ítéletével fejeződött be – írja a Nemzeti Sport.
Az MLSZ még 2009-ben tett feljelentést fogadási csalás miatt, ezután ismert focistákat és bírókat vádolt meg az ügyészség. A nyomozásnak 4 fő szála volt, ebből háromban már született is jogerős ítélet, a nemzetközi szál vádlottjait érintően azonban november 7-én hoztak ítéletet.
Ennek alapján a Kúria négy személyre szabott ki másodfokon fegyházban letöltendő büntetést, az elsőrendű vádlottnak, a szingarpúri T. S. Engnek pedig hét évig kell börtönben lennie.
– közli a sportpoltál.
A Nemzeti Sport megkereste Csákvári Tamást, a Balatonfüredi FC elnökét, aki megerősítette, hogy vezetőedzőjük – akinek munkájával egyébként rendkívül elégedettek voltak – elköszönt a csapattól, megszüntették a munkaviszonyát, s immár keresik az utódját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben