A magyar vízgazdálkodás sorsfordító kihívás elé került. A múlt vízlevezetésre épített rendszerei ma már akadályozzák a legfontosabbat: a víz visszatartását – mondta el  a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke.

Vízszegény térségek, elavult logika

Bíró Tibor az Agroinformnak felidézte, hogy a reformkori vízrendezés indokolt volt, hiszen a gyakori áradások és elöntések korlátozták a közlekedést, a mezőgazdaságot és az infrastruktúra fejlesztését.

A folyók lerövidítése és a medermélyítések azonban hosszú távon a természetes vízpótlás visszaszorulásához vezettek. A talajvíz süllyed, a kisvízállások gyakoribbak, az aszály mára nem kivétel, hanem rendszer.

A szakértő szerint a belvízvédelmi csatornahálózatok ma már zsákutcát jelentenek: ezek levezetni képesek a vizet, de visszatartani nem.

Szivattyúk emelik a vizet, miközben ma már az is előfordul, hogy nincs mit megemelni

– fogalmazott, hozzátéve: a jelenlegi hálózat vízvisszatartásra alkalmatlan, miközben a vízigények nőnek.

Aszály minden szinten – és minden irányból

Az elmúlt évtizedek klímaváltozása kettős csapással sújtja hazánkat: egyre kevesebb a csapadék a hazai vízgyűjtőkön, és a környező országok (pl. Szlovákia, Románia) is visszatartják a saját vízkészleteiket. A Tisza-völgy különösen érzékeny, mivel itt koncentrálódik a vízigények háromnegyede, míg a vízkészletek háromnegyede a Duna-völgyben van.

Aszály a Kárpát-medencében az elmúlt év során
Aszály a Kárpát-medencében az elmúlt év során Kép: NASA

„A Körösök például már kora tavasszal vízpótlásra szorulnak. 2022-ben csak nehezen sikerült kielégíteni az öntözési igényeket. És most még háromszoros öntözött területről beszélünk?” 

– hangsúlyozta Bíró. 

Megoldás: emelt vízterek, összehangolt vízszétosztás

A szakember szerint az egyik kulcs a nagy folyók – Duna, Tisza, Maros, Körösök – vízterének megemelése.

Ez nemcsak a gravitációs vízkivételt segítené, hanem holtágak, tájgazdálkodási célú területek feltöltését is.

A természetvédelem ugyan ellenzi a vízszintemelést, de a sokkal szennyezőbb szivattyús rendszereket elfogadja

– hívta fel a figyelmet az ellentmondásra.

Ezzel párhuzamosan új vízszétosztó rendszerekre van szükség: szabályzó műtárgyakra, összekötő csatornákra, szivattyúállomásokra, tározókra, nyomócső-hálózatra és mindenekelőtt – gazdák közötti együttműködésre. A sekély elöntések nemcsak a termőhelyet javítják, hanem a környező parcellákra is pozitívan hatnak. Ezért – mondja Bíró – „valódi közösségi gondolkodásra van szükség”.

Mit tehet a gazda?

Az Agroinformnak nyilatkozva szakember határozottan kijelölte a mezőgazdasági szereplők lehetőségeit:

  • Elöntések vállalása – ahol lehetséges, technikai megoldással, térségi összefogással;
  • Talajállapot javítása – a vízmegtartó-képesség növelése érdekében;
  • Előre ütemezett öntözés – nem kivárni a kritikus időszakot, hanem már tavasszal vízzel feltölteni a talajokat;
  • Vetési stratégia optimalizálása – ne egyszerre csúcsosodjon az öntözési igény;
  • Talajtakarás, párolgáscsökkentés – agrotechnikai eszközökkel;
  • Aszálytűrő hibridek választása – a hosszabb távú klímatűrés miatt.

„A talaj a legnagyobb, legolcsóbb tározó. Csak tudni kell, mikor és mennyivel kell feltölteni” – fogalmazott Bíró Tibor, utalva a feltöltő öntözés újra felfedezett szerepére.

Már nem kilengés, hanem trend

„Az 1980-as években már látszott, hogy baj lesz” – emlékeztetett.

„Akkor még volt válasz: nagyteljesítményű öntözés, lineár rendszerek. A rendszerváltás után azonban a karbantartás elmaradt, az öntözés visszaesett. Most már nem időszakos egyensúlyzavarokról beszélünk, hanem tartós vízhiányról” – szögezte le.

Zárásként Bíró Tibor kiemelte: ebből a helyzetből már nem lehet gyorsan kijönni. Csak tudatos vízgazdálkodás, összehangolt cselekvés és szakpolitikai fordulat hozhat megoldást – ha még időben vagyunk.

Magyar innováció oldhatja meg az idei év legnagyobb kihívását

Jelentősen enyhítheti az aszály hatásait egy magyar fejlesztésű öntözővíz-kezelő rendszer, ami vízhiányos környezetben is 20 százalékkal megnövelt termésmennyiséget biztosít.

Kapcsolódó