Ki döntött legutóbb, és a Balaton üzemeltetési szabályzata szerint ki dönthet a Sió-zsilip nyitásáról, zárásáról? – tette fel a kérdést a HírBalaton az illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak közérdekű adatigénylésként.
A válaszból kiderült, a siófoki leeresztő zsilip és hajózsilip nemzeti létfontosságú rendszerelem, amelynek üzemeltetési szabályzata nem nyilvános.
Múlt hónapban a Balatoni Hajózási Zrt. nagyhajóinak Dunáról a Balatonig való eljuttatása érdekében komolyabb vízeresztés történt a Balatonból, ami ellen felszólalt az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség, féltve a turisztikai szezont egy esetleges alacsonnyá váló vízállástól.
Végülis ki dönt?
Ennek kapcsán merült fel a kérdés, hogy milyen szinten dől el, mikor nyitható a Sió-zsilip, és mennyi vizet lehet leengedni a Balatonból.
A vízeresztés ideje alatt a Balaton vízszintje 11 centimétert csökkent, amiben benne van a tó párolgási vesztesége is, amely az adott időszakban pár centiméternyivel meghaladta a térségre hulló csapadékból eredő utánpótlást.
Az illetékes vízügyi igazgatóság vezetője, dr. Csonki István válaszolt a kérdésekre, melyet rövidítve közlünk, a teljes válasz a HírBalatonon elérhető.
- A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által üzemeltetett Siófoki leeresztő zsilip és hajózsilip nemzeti létfontosságú rendszerelemnek minősül.
- Az üzemeltetői biztonsági terv és mellékletei nem nyilvánosak Az üzemeltetési szabályzat a biztonsági terv melléklete, így az nem nyilvános.
- Az üzemeltetési szabályzat módosítására legutóbb a Balaton vízszintszabályozására vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedély módosításakor, a maximálisnak elfogadott üzemvízszint 110 cm-ről 120 cm-re emelésekor került sor.
- A hatályos engedélyben rögzítettek szerint a vízszintszabályozást úgy kell végezni, hogy a minden hónap első napjára meghatározott maximális vízállást a Balaton napi átlagos vízállása ne haladja meg. Ennek következtében szükségessé válhat a Balaton többlet vízkészletének leeresztése.
- A vízeresztés az Igazgatóságom által tett javaslat Országos Vízügyi Főigazgatóság általi jóváhagyása alapján, a hidrometeorológiai előrejelzések függvényében történik. Az üzemelési rendtől eltérni csak nemzetgazdasági érdekből és a vízügyi igazgatási szervek irányításáért felelős miniszter utasítása és engedélye alapján lehet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem