Az amerikai külügyminisztérium leállította az Egyesült Államok legtöbb külföldi segélyprogramjának végrehajtását és finanszírozását. Az intézkedésről Marco Rubio külügyminiszter tájékoztatta az Egyesült Államok minden külképviseletét, hangsúlyozva, hogy az nem érinti a humanitárius szükséghelyzet keretében működő élelmiszerprogramokat, valamint Izrael és Egyiptom katonai támogatását.
Azt nem tudni, ez érinti-e Ukrajnát is.
Az Egyesült Államok Kongresszusa idén tavasszal 61 milliárd dollárnyi segélyt hagyott jóvá Ukrajnának. Ezeket az összegeket még nem költötték el teljesen. A hétfőn leköszönt Biden-adminisztráció hivatali idejének utolsó időszakában nagy összegű ukrajnai fegyveres támogatásról hozott döntést, ugyanakkor még létezik egy 3,85 milliárd dolláros keret, amelynek elköltésére Ukrajna érdekében a kongresszus még tavaly felhatalmazta az adminisztrációt.
A miniszteri rendelet, amely megfelel Donald Trump hétfőn aláírt elnöki rendeletének, több milliárd dollár folyósítását függesztette fel többi között egészségügyi, oktatási, fejlesztési, munkaerő-képzési és biztonsági segítségnyújtási programoknál.
Hivatalának első napján Trump 90 napos szünetet rendelt el a külföldi segélyek kiadásában, hogy átértékelje azt. Ennek megfelelően csak azt a pénzt szabad kifizetni, amely összhangban van az elnök külpolitikájával - vagyis az Egyesült Államok nemzeti érdekével – teszi hozzá a Die Presse.