Szerdán a világhírű Ruszwurm cukrászdát, pénteken pedig a Korona Cukrászdát záratták be a hatóságok. Szamos Miklós tulajdonos-cukrász az első nap eseményei után szívrohamban életét vesztette. A két cukrászda bezárása 50 dolgozó megélhetését sodorta veszélybe, de az ügyvezető az ígéri, folytatják a harcot annak ellenére, hogy a helyzet kilátástalan – írta meg a Blikk.
„Az eljárás során ismét felhívtam az önkormányzat képviseletében megjelent úr figyelmét, hogy ne zárják be a cukrászdát, vegye át az önkormányzat az üzemeltetést a dolgozókkal együtt, csak működhessen tovább, és az embereknek legyen hol dolgozni – ezt képviselte Miklós is.”
Közölte, hogy nem jogosult nyilatkozattételre, és semmi másra sem. Az egész közigazgatási szünetben zajlott, szerintem ez nem véletlen – nyilatkozta Gálné Kis Mária Zsuzsanna.
Azt ígérte, amint megkapja a jegyzőkönyvet közzé fogja tenni, hogy senki se legyen tévedésben,
nem halmoztunk fel 300 millió forintos tartozást.
A dolgozókat kényszerűségből és fájó szívvel, de el kell bocsátanunk – mondta az ügyvezető, hozzátéve, hogy nincs más hely, ahol tudnák őket foglalkoztatni, de Szamos Miklós özvegyével megállapodtak, hogy bármibe is kerül, támogatják a dolgozókat és a lehető legjobban fogják őket kifizetni.
Az ügyvezető szerint a harc még nem ért véget.
Az Alkotmánybíróság előtt több ügy is folyamatban van, és a cég vezetése a végsőkig küzdeni fog az igazságért. A kérdésre, hogy miért nem nyitnak egy másik helyet, Zsuzsanna azt válaszolta, hogy egy jól működő cukrászdát felépíteni több tíz év lenne, az pedig már nem ugyanaz.