Van mitől tartani Donald Trumpnak, ha Európa összekapja magát – mondta a Klubrádióban Róna Péter közgazdász. Az Oxford Egyetem tanára szerint Németország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Spanyolország összefogva nagyon komoly lépéseket tudnának tenni, elsősorban akkor, ha a dollár helyett használják az eurót. Példaként azzal, hogy ha törvénybe foglalnák, hogy akik nem euróban számláznak, azoknak 2 százalékos adót kell fizetniük.
Ha az európai országok ezt meglépnék, a dollár iránti kereslet azonnal bezuhanna, ami arra kényszerítené az amerikai jegybankot, hogy kamatot emeljen, ez pedig hatalmas gazdasági sokk lenne az amerikaiaknak.
Ez lehet Európa atomfegyvere, ezzel teljesen a sarokba lehetne szorítani az Egyesült Államokat
– fogalmazott.
Róna Péter szerint Európa egyáltalán nem gyenge és nem igaz, hogy ki lenne szolgáltatva Putyinnak és Trumpnak, csak használni kellene a meglévő gazdasági fegyvereit.
Emlékeztetett, az európai vagy más országból jövő áruért és szolgáltatásokért dollárral fizetnek, ami bekerült a gazdasági vérkeringésébe. Ebből van az euró/dollár piac, ezek kötvényállománya már meghaladja a teljes amerikai kötvénykibocsátás 28 százalékát.
Trump az EU-ra is lecsap, szétadóztatja a gépjáműveket
Donald Trump bejelentette, hogy 25 százalékos vámot vet ki az Európai Unióban előállított termékekre, elsősorban az autóipart célozva. Az amerikai elnök szerint az EU azért jött létre, hogy kitoljanak az Egyesült Államokkal. Itt olvashatja a részleteket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre