Úgy tűnik, nem sikerült áttörést elérni a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff, az Egyesült Államok különmegbízottja közötti tárgyalásokon az ukrajnai háború befejezésére vonatkozó amerikai tervről - számolt be a német Tagesschau.

Az orosz megszállás alatt álló területek kérdésében, amelyek Ukrajna mintegy 19 százalékát teszik ki, „még nem született kompromisszumos megoldás”, de „néhány amerikai javaslatot” „meg lehet vitatni”

– idézte a lap Jurij Usakovot, a Kreml tanácsadóját.

Úgy fogalmazott: „A tárgyalások „nagyon hasznosak és konstruktívak” voltak. Azonban „még sok munkára van szükség Washingtonban és Moszkvában” a megállapodás eléréséhez. 

Közölte, hogy Moszkva további négy dokumentumot kapott meg az eredeti, 27 pontból álló ukrajnai rendezési terv mellett. Úgy vélekedett, hogy a mostani tárgyalások után a megállapodás "egészen biztosan nem került messzebbre".

Ami a lehetséges elnöki szintű találkozót illeti, az attól függ, hogy milyen előrelépést tudunk elérni ezen az úton, amelyen kitartóan fogunk dolgozni a tanácsadók, a külügyminisztériumok képviselői és egyéb szervek részéről - jelezte Usakov.

Az öt órán át tartó tárgyalásokon Witkoff mellett részt vett Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és tanácsadója, orosz részről pedig Kirill Dmitrijev, a Kreml egy másik tanácsadója is.

Kijevi kormányzati források szerint a moszkvai látogatást követően Witkoff és Kushner Brüsszelbe utazik, hogy tárgyaljon az ukrán küldöttséggel.

A találkozó előtt Putyin kemény vádakat fogalmazott meg Európa ellen, és kijelentette, hogy országa készen áll a háborúra Európával támadás esetén.