A szavazatok 30 százalékának megszámlálásával Putyin a szavazatok 87,68 százalékát szerezte meg – jelentették be vasárnap a választási tisztviselők.
Vlagyimir Putyin szorosabbra fűzte hatalmát, és újabb hatéves orosz elnöki ciklusra tett szert egy brutálisan eltorzított választást követően, amelyen minden komoly kihívót eltöröltek még a szavazás megkezdése előtt – számolt be róla a Politico, egyben hozzáfűzte hogy Putyin győzelme soha nem volt kétséges. De ez a legnagyobb szavazatarány, amelyet a 2000-ben aratott első elnökválasztási győzelme óta elért. A hivatalos ünnepséget hétfőre tervezik.
Az eredmény bőven megfelelt annak a célnak, hogy elsöprő győzelemmel támassza alá Putyin állítását, miszerint az oroszok teljes szívvel támogatják vezetőjüket és az ukrajnai invázióját. Mivel a győztes már előre ismert volt, a háromnapos szavazás a Putyin-párti mozgósítás és az orosz államapparátus hűségpróbája volt.
A választási kampányt, amelynek során három másik jelölt is tartózkodott az elnök bírálatától, beárnyékolta Putyin legfontosabb ellenfele, Alekszej Navalnij múlt hónapban bekövetkezett halála – foglalta össze a Politico.
Putyin nem kockáztat, Lengyelország vadul fegyverkezik
Andrzej Duda lengyel elnök szerint a NATO-tagállamoknak a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára kellene emelniük védelmi kiadásaikat. Oroszországban jelenleg is zajlik a háromnapos elnökválasztás, ám Vlagyimir Putyin orosz államfő újabb sikere már előre borítékolható. Az Európai Bizottság pedig javasolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Bosznia-Hercegovinával. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról