Riasztó helyzetben Európa: Oroszország már a határokon kopogtat

Az utóbbi időkben Oroszország egyre több szürkezónás akciót hajt végre NATO-területeken, melyek komolyan megzavarják Európa nyugalmát. Legfrissebb elemzésében a The Economist sorra veszi, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a kontinensnek, és milyen lépéseket tehet a szövetség a destabilizáló taktikák ellen.

Nem élünk háborúban, de békében sem

Lengyelország fölött drónok rajzanak, Észtország légterét orosz MiG vadászgépek sértik meg, a Balti-tenger mélyén pedig távközlési kábelek rongálódnak meg. Kibertámadások bénítják meg a reptereket, illetve drónok, titokzatos robbanások és célzott merényletek rázzák meg a térséget, miközben online bot-seregek árasztják el a közösségi médiát, hogy befolyásolják az európai választásokat. Egy-egy esemény önmagában nem adna okot háborúra – de ezek együtt valami újat és veszélyeset jeleznek.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.

Feliratkozom

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei, podcastok, pénzügyi tanácsok naponta kétszer az Economx.hu hírlevelében.

Adataim megadásával és a "Feliratkozom" gomb megnyomásával kijelentem, hogy megismertem és elfogadom a www.napi.hu Online Kft. Adatvédelmi tájékoztatóját. Hozzájárulok hogy az email címemre hírleveleket küldjön az Economx.hu aktuális híreiből

Az Ön neve

Az Ön email címe

Feliratkozom

Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.

Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.

Vlagyimir Putyin ugyanis szürkezónás hadjáratot folytat a NATO ellen: olcsó, letagadható és precízen adagolt akciókkal próbálja destabilizálni Európát, miközben gondosan ügyel arra, hogy ne lépje át a nyílt fegyveres konfliktus küszöbét – hívja fel a figyelmet a problémára a The Economist.

– fogalmazott a héten Németország kancellárja, Friedrich Merz.

Az akciók során keletkezett kár soha nem volt súlyos, de akkor mi a célja mindennek? Az európai szaksajtó szerint Putyin tisztában van vele, hogy nem tudná legyőzni a NATO-t egy nyílt összecsapásban, ugyanakkor beszédei nagyívű logikájából az látszik, hogy célja több egyszerű bosszantásnál. Három dolgot próbál elérni, és mindháromban sikerre van szüksége.

Elválasztani Amerikát és Európát

Az uniós és állami vezetők véleménye szerint Putyin először arra játszik, hogy a NATO egységét fellazítsa. A cél, hogy Európa egyre kétségbeesettebb legyen, s kételyeket ébresszen az 1949-ben létrehozott szövetséggel kapcsolatban. Azzal kísérli meg elültetni a gyanút, hogy az ötödik cikkely – amely szerint a támadás egy tagállam ellen mindenki ellen irányul – nem feltétlenül működik, végső soron pedig

az a célja, hogy Amerikát végleg eltávolítsa Európától. Putyin gyakran hangoztatja, hogy a szövetséget belülről kell meggyengíteni, akár fel is számolni.

A századfordulón Amerika hatalmasabb volt, mint összes ellenfele és szövetségese együttvéve. Az al-Kaida vezetője, Oszama bin Laden indította el a bomlást: a 2001-es terrortámadás a World Trade Center ikertornyai ellen belerángatta az Egyesült Államokat a túlzottan elhúzódó afganisztáni és iraki hadjáratokba. Ennek következményeként otthon erősödött az idegen katonai szerepvállalásokkal szembeni ellenérzés. Kínai vezetők ma egy hasonló amerikai kivonulásról álmodnak Kelet-Ázsiában. Éppen ezért Hszi Csin-ping is „szürkezónás” eszközökkel operál: úgy igyekszik Tajvant sebezhetőnek mutatni, hogy közben megkérdőjelezze Amerika elkötelezettségét ázsiai partnerei iránt. Donald Trump pedig, aki fittyet hány az 1945 óta fennálló nemzetközi biztonsági rendre, valójában megkönnyíti Hszi dolgát.

Ugyanez a helyzet Európában is. Amikor a lengyel légtérben bukkantak fel orosz drónok, Trump csupán annyit reagált: „lehet, hogy hiba volt”. Holott ebben a helyzetben egyértelmű szolidaritásra lett volna szükség. Nem nehéz összekapcsolni e szavakat azzal, hogy tíz nappal később három MiG–31-es sértette meg Észtország légterét. Trumpnak világossá kellene tennie, hogy szükség esetén katonai fellépés mellett is kiáll Európáért.

Ha ugyanis a szabotázsokat és a légtérsértéseket egyszerű rutineseményként kezdjük kezelni, a NATO elrettentő ereje kérdésessé válik

– ha pedig egyszer vita indul róla, az máris gyengülést jelent.

Hatalomra segíteni az államok orosz szimpatizáns pártjait

Putyin második célja Ukrajnára vonatkozik. Nyári offenzívája kevésbé volt sikeres, mint azt remélte, ezért most minden jel szerint azon dolgozik, hogy megemelje az ukrán hadsereget támogató európai országok költségeit. A szürkezónás támadások elsősorban azokat az államokat érik, amelyek Kijev legelszántabb szövetségeseinek számítanak. Lengyelország, Észtország és Dánia drónbetörésekkel, GPS-zavarásokkal és szabotázsakciókkal szembesült. Németországot kibertámadások érték, különösen a védelmi és logisztikai szektorban működő vállalatoknál.

A frontvonalhoz közelebb fekvő Moldova és Románia választásaiba is beavatkozott Moszkva, igaz, egyik esetben sem járt sikerrel, ami azt jelzi, hogy Putyin sem mindig éri el, amit akar. Az üzenete azonban világos mind a választók, mind a politikusok felé: ahelyett, hogy fegyvereket küldenének Ukrajnának, inkább saját védelmükre kellene összpontosítaniuk.

Kialakítani a megosztott Európa képét

A harmadik magyarázat ennél mélyebb és régebbi gyökerekkel bír. Putyin soha nem szimpatizált a klasszikus liberális demokráciákkal, amelyek gazdagságukkal és ellenálló képességükkel feltárják az ő kudarcait és elnyomását. Ezért minél több zavart és megosztottságot ültet el a Nyugatban, annál erősebbnek tűnik.

Minél inkább hitelteleníti a centrista kormányokat, annál nagyobb előnyt kovácsolhatnak belőle a populista erők, akik megosztottságot látnak az egységes Európában,

és akiknek a politikai gyanakvása Putyinéval is összecseng.

Mindent nyilvánosságra kell hozni

Mit tehetnek a szövetségesek? Először is: le kell leplezniük mindent. A The Economist elemzése szerint nagy a kísértés, hogy a kisebb provokációkat figyelmen kívül hagyják, de a szürkezóna figyelmen kívül hagyása maga a terület átengedése. És ha átengedik, a támadások egyre sűrűbbek lesznek. A politikai elemzők úgy vélik, a szabotázsokat, kibertámadásokat, választási beavatkozásokat gyorsan fel kell tárni és nyilvánosságra hozni, ráadásul bizonyítékokkal alátámasztva.

Ez megvonja Oroszországtól a letagadhatóság lehetőségét, és tudatosítja a nyugati választókban, hogy ők a célpontjai.

A NATO-nak és az Európai Uniónak ugyanakkor javítani kell ellenálló-képességén. A szürkezónás védelemhez hozzátartoznak a kábelek, csővezetékek javítására kész szakember-csapatok, azonnali reagálásra képes kiberalakulatok és megerősített választási bizottságok. Ennek jelentősége és kiépítése elsőre unalmasnak hangozhat, ám létfontosságú a védekezésben.

Ezzel egyidejűleg Európának védelmi eszközeit is meg kell erősítenie. A Balti-tengeri járőrözésnek folyamatosnak kell lennie, több szenzorra is szükség van. Olyan elfogórakétákra van szükség, amelyek le tudják lőni azokat a drónokat, amelyeket Oroszország tízezrével gyárt. Behatolás esetén riasztani kell a vadászrepülőket és rakétákkal kell védekezni olyan drónok ellen, amelyek értéke aligha több ezer dollárnál.

A The Economist elemzőjének meglátása szerint végül

a szövetségnek konkrétabb, világosabb árat kell szabnia a támadásokért. A határok fölötti dróntevékenységekre szankciókkal kell reagálni, a kibertámadásokra viszonzott kibercsapásokkal kell válaszolni.

A szakértők közül sokan úgy vélik, eljött az idő, hogy Oroszország befagyasztott vagyonaiból fizessék Ukrajna védelmét, hiszen valójában Európa védelméről van szó. A gyávaságot félő szkeptikusok az eszkalációtól tartanak, de a „nemlépés” egy másfajta, súlyosabb eszkalációt kockáztat. Ha Oroszország azt hiszi, megúszhatja a korlátozott agressziókat, egy napon valami igazán veszélyes következhet, például Putyin megszerezhet egy kis területet az észt oldalon, mondjuk egy orosz anyanyelvűekkel teli várost, amelynek jogait Oroszország mindig is hangoztatta, de valójában csak ürügyként használja. És innentől ki tudja, hol van a területéhség vége.