Társadalmi egyeztetésre bocsátották az Igazságügyi Minisztérium a magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezetét, amely egyebek között átírja a Polgári törvénykönyv (Ptk.) termékfelelősségi szabályait is. A készülő szabályozás alapja egy új uniós irányelv, amelyet a tagállamoknak 2026. december 9-ig kell a nemzeti jogukba átültetni – számolt be az Index.
A portál emlékeztet arra, hogy Magyarországon 1994-ben lépett hatályba az első termékfelelősségi törvény, amely kimondta, hogy a gyártót az általánosnál szigorúbb felelősség terheli az olyan károkért, amelyeket a hibás termék más életében, testi épségében vagy más dologban okoz. A ma is érvényes szabályok szerint a gyártót a termékfelelősség a termék általa történt forgalomba hozatalától számított tíz évig terheli, míg a károsult a kártérítési igényét hároméves elévülési határidő alatt érvényesítheti.
A modern technológiák elterjedésével ugyanakkor az unió szükségesnek látta a termékfelelősségi szabályok felülvizsgálatát. Ennek jegyében született az a 2024-es európai parlamenti és tanácsi irányelv, amely a gazdasági szereplők felelősségének és a fogyasztók magas szintű védelmének egyensúlyára törekszik.
Az irányelv egyik kiemelt eleme, hogy a termékfelelősség – a termék fogalmának kibővítése révén – a szoftverekre is kiterjed.
Ez pedig azt jelenti, hogy
2026. december 9-től a termékfelelősségi szabályok a szoftverekre is alkalmazandóak, függetlenül attól, hogy azok önálló termékként kerülnek forgalomba vagy alkotóelemként építik be más termékekbe.
A termékfelelősségi szabályok módosításával a károsultak könnyebben tudnak majd a bíróság előtt kártérítést követelni. A gyártók számára pedig egyértelműek lesznek a digitális termékekre és a körforgásos gazdaság üzleti modelljeire vonatkozó szabályok - idézi Tuzson Bence igazságügyi minisztert a portál.