Erdély egyik legfőbb turistalátványossága, a parajdi sóbányát szinte elmosta a hatalmasra nőtt Korond-patak vize. A több száz méter mélységű bánya víz alatt van, elárasztotta a turisztikai szintet és a Telegdy-bányarészt is.
Hidvéghy Norbert, a parajdisobolt.hu tulajdonosa a Spirit FM műsorában azt mondta: az, hogy bányászat lesz-e még, egyelőre nem tudni, „de úgy néz ki, hogy a turizmusnak a befellegzett, legalábbis a bányaturizmusnak”.
Kapcsolódó
Trianon után az összes magyar sóbánya határon kívülre került, és egyedül Parajd maradt az, ahol mind a bányászok, mind a kereskedelemben, mind a turizmusban csakis magyarok dolgoznak – tette hozzá. A parajdi tragédia nem csupán a helyieket, hanem azokat is érinti, akik velük kereskednek Magyarországon. Így ez számukra nem csupán lelkileg, hanem nemzetgazdasági szempontból is fájdalmas – magyarázta.
Hatalmas felvásárlási láz van, rengetegen keresik a parajdi sót.
Elkezdődött a pánikvásárlás – mondta Hidvéghy Norbert, aki szerint egy hét alatt érkezett annyi megrendelésük, mint máskor 4-5 hónap alatt.
A webshop partnerei Parajdon, Korondon és a környéken 1-2 évre előre be vannak tárazva, és abban bíznak, hogyha ez a véges készlet kifogy, addigra ismét megnyitják a sóbányát. De ha ez nem történne meg, akkor a Romániában lévő többi bányából tudnak sótermékeket előállítani – fűzte hozzá.
A beszállítóik felemelték az árakat, az 5 kilós parajdi sót eddig 2100 forintért adták, most ugyanez a kiszerelés 2950 forint.
A magyarok 166 millióját duplázza a kormány
Orbán Viktor már alá is írta azt a kormányhatározatot, amely arról szól, hogy megduplázza a kormány a magyar emberek által összeadott pénzt, amelyet a parajdi helyzet megsegítésére küldenek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz