Az Európai Unió Bírósága csütörtöki döntésével megsemmisítette az Európai Bizottságnak azt az engedélyét, hogy Magyarország állami támogatást nyújthasson Paks II. megépítéséhez. Persze ez végleges leállítást még aligha jelent, ám a beruházás folytatásához új eljárást kell lefolytatnia a Bizottságnak és a közbeszerzés elmaradásának kérdését is ki kell vizsgálnia.
Az Energiaklub szakértői szerint ezzel alapjaiban kérdőjeleződött meg az évtizedes késésben levő, a 2014-es szerződésekben rögzített árhoz képest jelentős mértékben dráguló beruházás jövője.
A mai ítélet ítélet jelentős következményekkel jár a 11 éve húzódó, eredetileg 2025-re befejezni tervezett paksi bővítés sorsára nézve.
– mondta Perger András, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet energiaprogramjának vezetője, hozzátéve, hogy most újabb vizsgálat és így újabb csúszás következik, növelve a bizonytalanságokat.
A Paks II beruházás uniós jogszerűségének kérdése több, mint hét éve húzódik. 2017-ben az Európai Bizottság engedélyezte a magyar állami támogatást a két új paksi reaktor megépítésére annak ellenére, hogy a kivitelező – az orosz Roszatom leányvállalata, a Nizhny Novgorod Engineering – közbeszerzési eljárás nélkül kapta meg a megbízást. Ausztria 2018-ban megtámadta ezt a döntést, mivel szerintük sérültek az uniós közbeszerzési és állami támogatási szabályok.
A jogi eljárás első szakaszában, 2022-ben az Európai Unió Törvényszéke elutasította Ausztria keresetét. A döntés ellen azonban fellebbezés érkezett, és az ügy a Bíróság (CJEU) Nagytanácsa
elé került. A Bíróság döntése szerint, ha az állami támogatás más uniós jogsértéssel is összefügg, akkor a Bizottság nem hagyhatja jóvá, hiába lenne önmagában piackonform.
A magyar kormány azóta kijelentette, hogy a projekt a tervek szerint halad. Bóka János, az európai ügyekért felelős miniszter a kormányinfón azzal érvelt, hogy mivel a bíróság nem nyilvánította jogellenesnek az állami támogatási rendszert vagy az alkalmazott közbeszerzési eljárást, nincsenek jogi akadályok.
Mielőtt Magyarország és a magyar energiabiztonság ellendrukkerei pezsgőt bontanának.
az Európai Bíróság friss ítélete semmilyen mértékben nem korlátozza vagy lassítja a Paks II. beruházást, a testület az Európai Bizottsággal szemben hozott döntést - jelezte Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy az elmúlt időszakban ezt a beruházást fel is gyorsítottuk.
Paks 2: Szijjártó helyretett mindenkit, nem kell még pezsgőt bontani
Az oroszokkal folytatott atomerőmű-beruházás ettől a pillanattól kezdve hivatalosan is megsérti az uniós jogot; minden további kapavágás illegális – írta Tordai Bence, független képviselő az Európai Bíróság döntése nyomán. Bóka János szerint nincs jogsértés, Paks II folytatódik. >>>Másként értelmezik persze a pernyertes osztrákok - Norbert Totschnig környezetvédelmi miniszter kifejezetten üdvözölte a döntést. „Az atomenergia érzékeny területén ilyen nagyságrendű projekteket nem szabad hivatalos közbeszerzési eljárás nélkül megvalósítani” – mondta. A döntés szerinte erős jelzés az átláthatóság és a jogállamiság mellett.
„Az Európai Bíróság meghiúsította Orbán atomálmait: egy veszélyes atomerőmű milliárdosait sikerült leállítani - közvetlenül Oroszországgal, pályázat nélkül üzleteltek” – mondta Leonore Gewessler, az osztrák Zöld Párt vezetője a Der Standard szerint.
A Greenpeace történelmi sikernek nevezte az Európai Bíróság ítéletét.
Marc Dengler, a Greenpeace ausztriai klíma- és energiaszakértője szerint Paks II évtizedekre kockázatos és túlárazott nukleáris technológiához kötné Magyarországot, veszélyeztetve ezzel Ausztriát is. A projekt egyetlen nyertese az orosz állami tulajdonú Roszatom lenne, amely szinte minden másnál többet profitál Oroszország ukrajnai agressziós háborújából. Dengler egyben felszólította az uniós Bizottságot, hogy a lehető leggyorsabban vonja vissza a jóváhagyást, és állíttassa le a projektet.
A kérdés persze, hogy mi lehet Paks II ügyében a következő lépés.
„Most a Bizottságon a sor. Újra kell értékelnie a Paks II-nek nyújtott támogatást, és ennek során indokolnia kell a közvetlen odaítélés elfogadhatóságát” – magyarázza Florian Stangl ügyvéd és energiajogi szakértő a Der Standardnak. Úgy véli, hogy a Bizottságnak a jelenlegi jogi helyzetre kell alapoznia döntését; amiben persze a megváltozott politikai környezet is szerepet játszhat. Ha a jóváhagyást mégis megadják, Ausztria újabb keresetet indíthat a határozat megsemmisítése iránt.
Az Energia klub szerint amíg tart ez a huzavona a támogatás státusza addig jogi bizonytalanságban marad egy olyan beruházásnál, ami 11 éve amúgy is egy helyben toporog.
A beruházás további sorsa bizonytalanná vált, újra le kell folytatni az állami támogatás kérdésében a vizsgálati eljárást, amelynek ki kell terjednie a közbeszerzés elmaradásának kérdésére is. Az újabb vizsgálat egy-másfél évig is tarthat, tovább kitolva az építkezés megkezdését.
Ilyenformán
a Paks II. beruházás gazdaságilag és politikailag is irracionálissá vált.
– vélekednek.
Rámutatnak arra a fontos körülményre, hogy a 2014-es szerződéskötéshez képest jelentősen megváltozott a külső, gazdasági és politikai feltételrendszer. A beruházás árát hiába rögzítették az akkori szerződések, a drágulás mértékéről jelenleg is tárgyal az orosz és a magyar fél, ami miatt újra kell számolni a beruházásnak nyújtandó állami támogatás mértékét, a projekt gazdaságosságát.