A nyugdíj összegétől függ, ki veheti igénybe a lakásfelújítási támogatást, amelyet néhány napja a Karmelita kolostor erkélyén jelentett be Orbán Viktor. A kormány a jövőben 90 milliárdot szán az újfajta otthonfelújítási programra. A legnagyobb gondot a támogatásnál a hitelfelvétel jelenti, hiszen ma a piacon egy nyugdíjas nehezen, vagy egyáltalán nem jut hozzá hitelhez a banki szabályozások miatt – írja az atv.
Az alacsony nyugdíjjal rendelkezők nem tudják igénybe venni a támogatást, mert jelenleg a bankoknál 70 év felett felett hitelhez sem nagyon tud hozzájutni egy nyugdíjas.
– Braun Erik, a PTE közgazdásza, aki hozzátette, bankok nem fognak önként vállalni olyan kockázatot, amely az időskorúak hitelezésével jár.
Egy bizonyos életkor után nő a halálozás kockázata, és emiatt magasabb lehet a hitel nem teljesítésének esélye – indokolta. Szerinte a bankok valószínűleg nem fogják maguktól átvállalni ezt, ehhez az állam kockázatvállalására lenne szükség, de ez a költségvetésben is megjelenhetne, és költségekkel járhatna.
A felmérések szerint nem tolonganak majd a támogatásért, hiszen a nyugdíjasok csupán 1 százaléka tud majd élni a lehetőséggel. Hazánkban sok a kisnyugdíjas, akik havi járandósága a 140 ezer forintot sem éri el, ebből pedig lehetetlen megelőlegezni a munkálatokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak