A kormány az adótörvény módosításával úgy kedvezne a kaszinóknak és a szerencsejáték-szervezőknek, hogy az komoly kiesést jelentene a II. kerületben is – írta a kerület polgármestere Facebook-oldalán.

Őrsi Gergely arra reagált, hogy a kaszinók és a szerencsejáték-szervezők iparűzési adójának csökkentése miatt újabb, közel 500 millió forintos bevételkiesése lesz a II. kerületnek. 

A kerületvezető felsorolja, hogy mindabból a forrásból, ami így a szerencsejátékból komoly profitot termelő cégeknél marad, épülhetne a II. kerületben:

  • három játszótér vagy
  • közel kétszer megújulhatna a Szilágyi Erzsébet fasor vagy
  • teljes egészében felújítható lenne a Budakeszi út burkolata

Hozzátette, tudják, hogy nem lehetséges ilyen mértékű elvonást kompenzálni,

de fontosnak tartjuk, hogy ennek a törvénymódosításnak a haszonélvezői, az extraprofitot termelő kaszinók és a szerencsejáték-szervezők nagyobb mértékben járuljanak hozzá a helyi közösségek működéséhez, ezért megemeljük a rájuk vonatkozó építményadót.

Az ügyet Karácsony Gergely indította el a Facebookon. Azt írta, a parlament előtt van az adótörvények módosításáról szóló kormányjavaslat, amelyben van a helyi adókról, vagyis az önkormányzatok bevételéről szóló részben egy rövid kis mondat, amely számításaik szerint több mint 15 milliárd forintot vesz el Budapesttől, és érint más magyar településeket is.

A főpolgármester szerint Budapest legnagyobb saját bevétele, amiből a város lényegében működik, a helyi iparűzési adó, amelyet a Budapesten működő cégek a nettó árbevételük után fizetik. Szerinte ez a javaslat arról szól, hogy a Budapesten működő kaszinók és az állami Szerencsejáték Zrt. az eddigieknél jóval kevesebb adót fizessenek a városnak.

A Szerencsejáték Zrt. nyilvános beszámolója szerint a cég iparűzési adója összesen 24,5 milliárd forint volt tavaly. Ez a törvényjavaslat háromnegyedével, körülbelül 18 milliárd forinttal csökkenti a cég éves iparűzési adóját.

Nagy Márton szerint a főpolgármester hazudik. Válaszában azt írta, a szerencsejátékot érintő iparűzési adómódosítás egy adószabályozási hiányosságot szüntet meg és csak a Szerencsejáték Zrt.-t érinti, a módosítás a kaszinókra nem vonatkozik. Itt olvashatja el a részleteket >>>