Nekem már megjött az első szállítmány. Az ország kedvenc jegyzete mától megrendelhető a dpkshop honlapon – írta rövid Facebook-bejegyzésében a kormányfő. Hozzátette, a pulóverekből befolyt minden bevétel a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy, a „Jónak lenni jó!” kampány keretében.
A pulóver eredeti ára 12660 forint, de máris 25 százalék kedvezménnyel rendelhető, a póló 7335 helyett, most 5500 forint.
A kommentelők között volt, aki azt javasolta, inkább a mélyszegénységben élő magyarországi gyermekeket kellene a bevétellel támogatni.
Orbán Viktor az elhíresült rajzáról: Nagyon ügyetlen vagyok
Orbán Viktor ATV-nek adott interjújával kapcsolatban a legnagyobb figyelmet a rajza kapta, amit az interjú közben készített, és a felvétel után meg is osztotta azt egy Rónai Egon műsorvezetővel készült fotón. Csütörtökön délelőtt egy rövid videóban beszélt a rajzról a miniszterelnök, és elárulta: azért készítette, hogy rendszerezni tudja a gondolatait a fejében. Itt olvashat erről többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt