Olaszországban kedden indul az első olyan repülőjárat, amelyen a 10 kilogrammnál nehezebb házikedvencek gazdájuk oldalán utazhatnak bizonyos feltételekkel, így például az övekkel megfelelően rögzített kutyaszállító-doboz megléte esetén - ismertette a római közlekedési tárca.
Az első ilyen járat az ITA légitársaság Milánóból Rómába induló gépe lesz.
Kapcsolódó
Az új szabályozással a nagyobb testű kutyáknak nem kell a raktérben tölteniük az utazás időtartamát.
Korábban a kisebb kutyák és macskák utazhattak gazdáik mellett az utaskabinban, az állatok súlya azonban szállítódobozzal együtt nem haladhatta meg a 7-10 kilogram súlyt. Kivételt egyedül a segítő kutyák képeztek.
A változással Olaszország az állatok jólétét kívánja biztosítani, és ezzel számos olyan állattartó igényét próbálja kielégíteni, akik évek óta állatbarátabb utazási lehetőségeket követelnek.
A kutyák méretkorlátozásának eltörlése ellenére azonban a jövőben is be kell tartani néhány szabályt a fedélzeten.
Továbbra is érvényes, hogy az állatokat a repülés teljes ideje alatt megfelelő szállítódobozban kell elhelyezni.
Kisebb kutyák esetében ennek a doboznak vagy táskának a lábtérben kellett elférnie. Nagy testű kutyák esetében mostantól a szállítóalkalmatosságnak egy normál ülésre kell elférnie, és be kell azt tudni kötni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat