Eddig sem volt túl rózsás a legtöbb nyugdíjas hangulata, mert az úgynevezett szubjektív, érzékelt infláció jóval meghaladta a hivatalos statisztikákban szereplő 3,6 százalékos ütemet, ezt mutatja például, hogy a cukor 36 százalékkal drágult - mondta az RTL-nek Farkas András nyugdíjszakértő.
Kifejtette, hogy bár év elején 6 százalékos volt a nyugdíjak emelése, az úgynevezett nyugdíjas infláció pedig 3,6 százalék, amely azonban elfedi azt a jelenséget, hogy az ebből a juttatásból élők főként élelmiszert vásárolnak, az pedig sokkal nagyobb mértékben drágult.
Kapcsolódó
Ezért sokan várnának „valami pluszt”, de mindhiába, mert
idén elmarad a novemberi korrekciós nyugdíjemelés
- húzta alá a szakértő.
Ennek az a magyarázata, hogy az infláció nem haladta meg az év eleji emelés mértékét, ezért legalábbis papíron nincs mit korrigálni.
- Az átlagnyugdíj 230 ezer forint körüli,
- a mediánnyugdíj pedig 206 ezer forint, ami azt is jelenti, hogy egymillió ember ennél kevesebb pénzből él.
- A leginkább drámai adat, hogy 250 ezer ember nyugdíja a 120 ezer forintot sem éri el, vagyis ők a mélyszegénység határán élnek.
Elmarad a nyugdíjprémium is, amely akkor járna, ha a hazai gazdasági növekedés elérné a 3,5 százalékot. Ez az idén sajnos nem lesz ennyi, és így nem lesz nyugdíjprémium sem
- húzta alá a Nyugdíjguru szerkesztője.
A 13. havi nyugdíj, ahogy idén is, februárban lesz esedékes, az ehhez szükséges 500 milliárd forintos forrást a kormánynak kell megteremtenie, mert ez a tételt nem fedezi a dolgozóktól beszedett nyugdíjjárulék.
Legközelebb csak 2025. január 1-jétől emelik a nyugdíjakat, mindössze 3,2 százalékkal
- erről már Varga Mihály pénzügyminiszer korábban beszámolt, azzal, hogy a nyugdíjak emelésének mértéke jövőre az éves várható inflációval megegyezően alakulhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot