Norvégia is kihasználná a lehetőséget, hogy Donald Trump amerikai elnök intézkedései nyomán ellehetetlenültek az amerikai kutatók és többen az Európába települést fontolgatják. Oslo most programot hirdetett a legjobb nemzetközi kutatók elcsábítására.
A Norvég Kutatási Tanács 100 millió koronás alapot indított, hogy megkönnyítse más országok kutatóinak toborzását
- számolt be a The Guardian.
A Kutatótanács azt is bejelentette, hogy a jövő hónapban kutatási pályázati felhívást tesz közzé, többek között az éghajlat, az egészségügy, az energia és a mesterséges intelligencia területén. A tervek szerint a program több évre szól, abba a világ minden tájáról várják a tudósokat.
Mari Sundli Tveit, a Kutatási Tanács vezérigazgatója az NRK műsorszolgáltatónak hozzátette: mindez különösen fontos az Egyesült Államok tudósainak helyzete szempontjából. "Az akadémiai szabadságra nyomás nehezedik, és a finanszírozást csökkentik" - vázolta az ottani helyzetet.
Hasonló lépéseket tesz a kutatók elcsábítására a többi között Franciaország is, ahol François Hollande volt francia elnök „tudományos menekült” státusz létrehozását kérte a kompromittált akadémikusok számára.
A belga Vrije Universiteit Brussel egyetem szintén új posztdoktori állásokat nyitott az amerikaiaknak, Hollandia pedig bejelentette, hogy alapot kíván indítani kutatók odavonzására.
De maga az Európai Unió is dolgozik egy olyan programon, amelyben különböző kedvezményekkel igyekszik rávenni az amerikai tudósokat, hogy hozzák szakértelmüket a kontinensre. Még az idén elindítják a Választ Európát! kezdeményezést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek