A Netflix 2017-ben még azzal kampányolt, hogy a „szeretet az, ha megosztod a jelszavad.″ Nos, azóta a vállalat véleménye a telítődő piac miatt megváltozott, és tavaly azt lengette be, hogy szigorítani fogja a jelszómegosztást.
Habár amerikai tőzsdei szakemberek arról beszéltek, hogy a fiókmegosztás megállíthatja az előfizetők számának növekedését, a Netflixnek valahogy sikerült rácáfolnia erre: az MTI azt írja, hogy júniusban kétszer többen fizettek elő a szolgáltatásra. Aztán júliusban ez ismét 25,7 százalékkal csökkent, azonban a 2,6 millió új regisztráció így is emelkedést jelent.
Az Antenna nevű elemző cég adatai szerint az új felhasználók 23 százaléka választotta a szolgáltató olcsóbb, reklámokkal támogatott csomagját.
Miután a koronavírus-járványt követően felhígult a streaming piac – ahol a Warner Bros, az Amazon és a Disney is felzárkózott –, a Netflixnek meg kellett küzdenie az új előfizetők megnyerésével és a régiek megtartásával.
Bejött a Netflix jelszómegosztása
Hatalmas kiugrást hozott az új előfizetők számában a streaming szolgáltató szigorítása. Nagyobb kiugrást tapasztaltak, mint a világjárvány kezdeti időszakában. Várhatóan a Netflix sikerén a többi platform is felbuzdul.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben