Az amerikai vámok csak áprilisban mintegy 500 millió euró többletköltséget okozhattak a német autóiparnak – közölte Hildegard Müller, a német autóipari szövetség (VDA) vezetője a Funke médiacsoportnak adott interjúban. Hozzátette, számításaik szerint a német gyártóknak áprilisban körülbelül félmilliárd euró többletköltségük keletkezhetett az Egyesült Államokba irányuló export során, majd arra emlékeztetett, hogy májusban az autóalkatrészekre is vámot vetettek ki a tengerentúlon.
Az interjúban felhívta a figyelmet a német autóipar fontosságára az amerikai gazdaság szempontjából.
Autógyártóink és beszállítóink csaknem 140 ezer embert foglalkoztatnak az Egyesült Államokban, ahol tavaly több mint 840 ezer autót készítettek, aminek közel a felét exportálták.
Hildegard Müller bizakodóan azt mondta, hogy megállapodásra számít a német autógyártók és az Egyesült Államok között a Washington által kivetett vámok körüli vitában. A VDA vezetője ugyanakkor hozzátette, hogy még nem világos, mikor jön létre a megállapodás, és hogy mit tartalmaz.
Rettegésben a németek: még csak most jönnek a tömeges elbocsátások
Brutális elbocsátási hullám előtt áll a német autóipar, amelynek válsága tavaly óta nyilvánvaló, ám a gyártók nehézségei miatt mostanra sorra dőlnek be a beszállítók, ami több tízezer munkahelyet fenyeget fő nyugati partnerünknél. Már a hazai vállalatok is más piacokra mentik át, ami menthető, miközben irigykedve nyugtázzák, hogy a BYD kínai óriás Magyarországot választotta európai központjául. Erről itt olvashatnak többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon