Felháborodott kritikák zúdultak a berlini dm láncra: a hazánkban is népszerű drogériahálózat németországi vezérigazgatója politikai tűzfalvitába keveredett, miután a vásárlók megítélése szerint nem határolódott el a németeknél szélsőjobboldaliként, illetve egyes részeiben alkotmányellenesként nyilvántartott AfD-től.
A vásárlók azzal fenyegették meg a céget, hogy
bojkottot hirdetnek és inkább a versenytárs Rossmanra váltanak,
mert szerintük a dm vezére elárulta a drogérialánc által képviselt demokratikus értékeket, és ezzel a célközönségét.
Kevernék az üzletet a politikával
Az ügy előzménye, hogy az ottani Családi Vállalkozások Szövetsége nemrég megkérdőjelezte azt a Németországban „tűzfalpolitikának” nevezett szigorú elhatárolódást, amit a vállalatok, a main stream pártok és a társadalom nagyobb része képvisel az AfD párttal szemben.
Ehelyett Marie-Christine Ostermann elnök a tagoknak újabban
érdemi együttműködést javasol a párttal,
de legalábbis meghívta az AfD-t a családi cégek által megrendezett parlamenti estre.
Ez viszont kiverte a biztosítékot több tagvállalatnál, és tiltakozásul például a Rossmann, illetve a Vorwerk háztartásigép-kereskedő kiléptek a szövetségből – számol be a Morgenpost.
Pofon vágva érzik magukat a vevők
A dm viszont nem tett ilyen markáns lépést, hanem lapinterjúkban a cégvezetők azt fejtegették, hogy szerintük minden demokratikusan megválasztott párt képviselőit – mint amilyen az AfD is –, meg lehet hívni egy ilyen eseményre.
Emellett egyébként is úgy vélik, hogy
az AfD „démonizálása nem a helyes megközelítés”,
hanem körültekintő, tényszerű politikai párbeszédben kell foglalkozni a polgárok aggodalmaival a szélsőséges párt kapcsán.
Ez azonban a vevőknek nem volt elegendő, sőt, a berlini lap szerint különösen az Instagramon heves kritikák érkeztek.
A felhasználók azzal vádolták a céget, hogy politikai álláspontokat támogat és nem hajlandó elhatárolódni úgy, ahogy az elvárható lenne. Egyesek szerint a dm vezére „szégyenletes” és „kétes kijelentéseket” tett az ügyben, amivel „pofon vágta a célközönségét” – idézik.
Pedig a lánc utóbb külön közleményben is igyekezett csitítani a kedélyeket, ráadásul közölték, hogy már hónapokkal ezelőtt kiléptek a vállalkozói szövetségből, ezért ott már nem is részesei a belső folyamatoknak, nem vettek részt a meghívásban sem.
„A dm ugyanolyan határozottan elutasítja a polarizáló tűzfalvitát, mint ahogyan az AfD párt által képviselt álláspontokat is, amelyek megkérdőjelezik a szabad és demokratikus rendet” – szögezte le a drogérialánc.