Az akció során a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai öt héten keresztül, heti több alkalommal ellenőrizték az illegális gyümölcsárusokat; az NKFH 13 illegális árust kapcsolt le és csaknem 1,5 millió forintos bírságot szabott ki. Az akcióat segítette a XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság is.
Az NKFH közlése szerint az ellenőrzésekből az derült ki, hogy elsősorban román állampolgárok Romániából és Lengyelországból származó gyümölcsöket: főként áfonyát, kajszit és őszibarackot árultak a piaci árhoz képest jóval olcsóbban, mindenféle engedély és jelölés nélkül. Az alkalmi árusoknak nem volt bejelentett vállalkozása, a gyümölcsöket számla nélkül vagy hamis bizonylatokkal szerezték be, emellett a termékek származását és biztonságát igazoló dokumentumokat sem tudták átadni az ellenőröknek.
Kiemelték, hogy a nyomonkövethetetlen, ismeretlen eredetű élelmiszerek komoly élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentenek, emellett pedig arra is felhívták a figyelmet, hogy az illegális kereskedelem nemcsak a vásárlók egészségét és biztonságát veszélyezteti, hanem a tisztességes vállalkozások működését is.
Itt venne zöldséget vagy gyümölcsöt? Kerülje el őket, nemsokára lecsap rájuk a hatóság
A Nagybani Piac környékét ellepték az illegális árusok, akiket komolyan figyel a NAV. Akár 2 millió forintos büntetést is kaphatnak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.