Több mint 150 ezer pár, az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben be nem jelentett cipőt találtak a pénzügyőrök egy budapesti raktárban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Miként beszámoltak róla, az adóhatóság revizorai egy ellenőrzési akcióban jutottak el egy 630 négyzetméteres raktárba, amelyben 150-180 ezer pár lábbelit találtak. Az ellenőrzött cég a helyszínen nem tudta igazolni a tulajdonjogát, ezért a NAV hatósági felügyelet alá vonta a cipőket.
Kapcsolódó
A cég végül igazolta az áruk feletti rendelkezési jogát, de a revizorok több adóügyi jogsértést is feltártak. A cég már a szállításnál hibázott: számos esetben fuvarozott kockázatos termékeket úgy, hogy ezeket a szállításokat nem jelentette be az erre szolgáló elektronikus rendszerben, az EKÁER-ben.
A történet külön érdekessége, hogy
a foglalás után pár órával az adózó telefonon értesítette a végrehajtókat, hogy rendezni szeretné a hátralékát. Majd megjelent a NAV épületében és két cipősdobozból kifizette a mulasztási bírság teljes összegét, 65 millió 453 ezer forintot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián