A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói összehangolt akciósorozatot hajtottak végre egy főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport ellen:
21 embert hallgattak ki gyanúsítottként egy hárommilliárd forintos áfacsalási ügyben.
A NAV tájékoztatása szerint a jelenleg letartóztatásban lévő Pest vármegyei férfi és társai három éven keresztül irányították a bűnszervezetet.
Az általuk képviselt cégek informatikai eszközök értékesítései és informatikai szolgáltatások nyújtásából származó bevételei után az áfafizetési kötelezettségüket bűnös úton csökkentették, ezáltal a versenytársaikkal szemben jogtalan árelőnyt értek el.
A haszonhúzó társaság vezetője többlépcsős számlázási láncokat működtetett, a gazdasági társaságok élén pedig a jogellenes tevékenységben közreműködő strómanok álltak
– tájékoztatott a NAV.
Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt 21 embert hallgattak ki gyanúsítottként.
Az akció során a bűnszervezet irányítójának 1 milliárd forint értéket meghaladó otthonát, egy tízmillió forint értékű ingatlant, valamint több száz millió forintnyi vagyont foglaltak le.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián