Az Európai Parlament falai között éveken át zajlott a háttéralku, amely most bíróság elé került: Nathan Gill, Nigel Farage Brexit-párti mozgalmának korábbi walesi vezetője
elismerte, hogy pénzért cserébe szolgálta az orosz érdekeket Brüsszelben.
Gill pénteken vallotta be, hogy 2018 decembere és 2019 júliusa között nyolc alkalommal fogadott el kenőpénzt. Ügyvédje szerint az ítélet szigorú lesz, a börtönbüntetés szinte elkerülhetetlen.
A politikus 2014 júliusától 2020 januárjáig volt az Európai Parlament tagja, előbb a UKIP, majd a Brexit Párt színeiben. Saját vallomása szerint a pénzt Oleg Volosintól, egykori ukrán parlamenti képviselőtől kapta, akit az Egyesült Államok később szankciókkal sújtott a Kremlhez fűződő kapcsolatai miatt.
Gill 2021 májusában hagyta el a Brexit Párt utódját, a Reform UK-t, miután nem sikerült bejutnia a walesi parlamentbe.
Az ügyészség WhatsApp-üzenetek sorából tárta fel a korrupciós hálót. A vádirat szerint Gillnek nemcsak nyilatkozatokat kellett tennie az Európai Parlamentben, hanem kapcsolatokat építeni az Európai Bizottság vezető tisztviselőivel, kérdéseket feltenni, sőt rendezvényeket is szervezni az orosz érdekek mentén.
A vád szerint Gill még azt is elintézte, hogy EP-képviselők megszólaljanak a 112 Ukraine televíziónak,
amelyet 2021-ben zártak be, miután tulajdonosát, az oroszbarát üzletember Tarasz Kozakot szankciókkal sújtották.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér