A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró
kormányhivatalok hivatalból és a beérkezett fogyasztói megkeresések alapján egyaránt észlelték, hogy az új gépjárműveket értékesítő vállalkozások számtalan esetben alkalmaznak tisztességtelen általános szerződési feltételeket, ezért
a miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél.
Kapcsolódó
A tárca közleménye szerint előfordul, hogy
- a márkakereskedés kizárja saját felelősségét, ha késve adja át az autót;
- a gépjármű átadási határideje egy év, ami alatt akár a vásárló érdekmúlása is elképzelhető, de mégsem teszik lehetővé részére az elállást a szerződéstől;
- a szerződés nem tartalmazza teljeskörűen, világosan és érthetően azokat a feltételeket, amelyek miatt az átadás előtt a kereskedés megemelheti az autó eredeti árát, ezzel pedig súlyos anyagi többletterheket okoznak a fogyasztóknak.
A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai azokat a szerződési feltételeket vizsgálják, amelyeket a vállalkozás több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a fogyasztó közreműködése nélkül előre, egyedi megtárgyalás lehetősége nélkül határozott meg új gépjármű vásárlásával összefüggésben.
Tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazása esetén a hatóság felszólítja a vállalkozást a kifogásolt általános szerződési feltétel mellőzésére, ennek hiányában pedig megteszi a szükséges lépéseket a szakmai irányító nemzetgazdasági tárcával együtt, akár közérdekű kereset megindításával
- szögezte le az NGM.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot