Szöulnak adja ki Montenegró a dél-koreai „kriptokirályt”, erről döntött csütörtökön a podgoricai felsőbíróság. A közszolgálati televízió (RTCG) internetes oldalán emlékeztetett arra, hogy a montenegrói fellebviteli bíróság néhány napja felülbírálta azt a felsőbírósági döntést, amely szerint Do Kvont az Egyesült Államoknak adták volna ki.
Marija Rakovic, a felsőbíróság szóvivője közölte, a csütörtöki döntés értelmében Do Kvont Dél-Koreának adják ki, és ezzel egyben el is utasították Washington kérelmét. A döntés nem jogerős.
A Terraform blokklánccég dél-koreai alapítójának a kiadatási ügye majdnem egy éve húzódik.
Do Kvont és társát, a Terraform pénzügyeiért felelős Hon Csang Dzsunt tavaly március 23-án a podgoricai repülőtéren fogták el, amikor egy Dubajba tartó magánrepülőre készültek felszállni. Mindkét férfi hamis okmányokkal utazott volna. Tavaly júniusban közokirat-hamisítás miatt mindkettőjüket négy-négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Podgoricában.
Közben a montenegrói igazságügyi minisztériumhoz az Egyesült Államoktól és Dél-Koreától is érkezett kérelem a férfiak kiadatására.
A podgoricai felsőbíróság novemberben arról tájékoztatott, Do Kvon beleegyezett abba, hogy Dél-Koreának adják ki. Erről azonban az igazságszolgáltatásnak kellett döntenie azt követően, hogy a férfi letöltötte kiszabott börtönbüntetését Montenegróban.
Do Kvon blokklánccége 2022-ben omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek. A „kriptokirály” korábban ártatlanságát hangoztatta, és az ellene megfogalmazott vádakat politikailag motiváltnak nevezte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok