Félig üres strandok és éttermek, az apartmanok 50 százaléka pedig üresen áll: „Nem értjük, mi történik, az emberek csődbe fognak menni” – panaszkodnak a korábban sokkal szebb nyarakat is látott Montenegróban.
A fékezett habzású turizmus erősen a világjárvány időszakára emlékeztet. A jóformán csak a tengerpartjából élő országban
még mindig a szezon kezdetére várnak, pedig július már a végéhez közeledik.
A mostanában az új kedvencként beharangozott Montenegró hasonló képességekkel rendelkezik, mint Horvátország, ám a nyugat-európai és persze a magyar turisták számára lényegesen körülményesebben megközelíthető. Autóval Budapestről nagyjából 11 óra az a 900 kilométer, Szerbián keresztül - feltéve ha az ember nem áll meg sehol. A horvát tengerpart mentén jóformán minden ismert nyaralóhely közelebb van, és ha az esetleges kompozgatást nem számítjuk az utazási idő is jóval kevesebb.
Montenegró a romantikus nevén és a Kotori-öblön kívül egy kétségtelenül fontos szempont miatt élvezett sokáig nagy vonzerőt - az pedig a horváthoz képest jobb ár-érték arány volt. Na meg persze, hogy a szerbek is a saját tengerpartjukként tekintettek rá. Évek óta hallani, hogy Horvátországban szezonról-szezonra lapátolnak rá az árakra, ám úgy tűnik mára a crnagorácok is belehúztak.
Ki is csapta nemrégiben a biztosítékot, hogy Sveti Stefan közelében, Pržnóban a tengerparton 200 euróba (80 ezer forintba) kerül, ha valaki ernyő alatt, nyugágyon tervezné eltölteni a napot.
Bár minden sarkon hallani külföldieket – olaszokat, németeket, spanyolokat –, és persze a tengerparti városok egész évben nyüzsögnek az oroszoktól és az ukránoktól, ám
a helyiek nagy szívfájdalma, hogy a szerbek nincsenek sehol.
„A szerb vendégek hét nap alatt elköltenek mindent az utolsó fillérig, nem spórolnak a nyaralásukon. A többiek smucigok, de nincs is szükségünk ilyen turistákra. Idén szokatlanul kevés szerb és boszniai vendégünk van. Úgy tűnik, az embereknek nincs pénzük szállásra de még a boltra sem, mert minden olyan drága, hogy azt sem tudom, hogyan éljük túl. Úgy gondolom, hogy mielőbb csökkentenünk kellene az árakat, hogy augusztus legalább valahogy kinézzen” – panaszkodik egy nő a szerb nova.rs-nek, aki egy szépségszalont üzemeltet Budvában.
Akadnak akik a szerb belpolitikai helyzetet kárhoztatják a nyaralók elmaradásáért:
„Azok, akik idén vállalkozásba kezdtek, már most rettegnek a tornyosuló az adósságoktól és az esetleges csődtől. Egy barátom kávézót nyitott a tengerparton, a bérleti díj hatalmas, több tízezer euró a szezonra, amit idén biztosan nem fog tudni kigazdálkodni. Ez nem pont olyan, mint a koronavírus idején, de egészen hasonló. Itt a kávézókban magasak az árak, de erről nem mi, pincérek döntünk, hanem a tulajdonosok és az állam. Ha turistákat akarnak vonzani, akkor csökkentsék az áraikat” – mondja a pincér, aki a montenegrói tengerparton dolgozik.
A napozóágyak elszállt bérleti díja persze csak egy dolog. Két gyereknek a strandon a fagylalt 6 euróba kerül, a kávé nagyjából 3 euró, a helyi sör 4,5-5 euró, a legegyszerűbb pizza sem jön ki nagyon 11-12 euró alatt. A horvát tengerparton egyébként nagyon hasonló árakkal szembesülhet mindenki.
„Tavaly később kezdődött a szezon, de ekkor már bőven voltak vendégeink, tele voltunk. Idén még május és június is jövedelmezőbb volt, mint a július, és meglátjuk, hogy lesz augusztusban. Nem értjük, mi történik. A régi vendégek, akik évek óta ilyenkor érkeznek, és azt mondják, hogy nem tudnak nyaralni menni, mert félnek, hogy elveszítik az állásukat. A szerbiai politikai helyzet nyilvánvalóan aggasztó, az emberek féltik a megélhetésüket, és nem mozdulnak sehova” – mondja egy petrovaci szálláskiadó.
A nyugati turistákkal nem igazán vannak kisegítve a helyiek – az idejük nagy részét a szállodákban töltik, a magánszállások a szerb és boszniai vendégekre voltak ráállva.
„Amennyire csak tudtuk, csökkentettük az árakat, de már nincs hova, mert nem éri meg. Sok adónk és kiadásunk van. Úgy tűnik, idén a turistáknak jobban megéri Görögországba menni. A világ minden tájáról érkeznek vendégeink, de a szerbek a kedvenceink – belőlük élünk. A nem a régióból származó turisták nem költenek sokat. Három-négy napra jönnek, aztán továbbállnak. Éttermekben vacsoráznak, szállodákban alszanak, nem adnak borravalót, nem járnak a klubokba sem” – teszi hozzá.
A 200 eurós nyugágy és a kihalt strand persze azóta mémmé vált, meg egyfajta elszomorító szimbóluma ami most Montenegróban történik. Még akkor is, ha valójában az egész egy szállodához tartozik, a lehúzós díj pedig csak a külsősökre vonatkozik.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonPodgorički Portal (@podgoricki.portal) által megosztott bejegyzés
A Instagram poszt szerb hozzászólói elég egyértelműen kifejtik, hogy miért hanyagolják idén a déli szomszédjukat:
– Cipruson két nyugágy és egy napernyő 7 euró. A környék összes strandjára érvényes jegyet kapsz. Ingyen wc a parton és makulátlanul tiszta. Montenegróban nőttem fel, és imádom, de soha többé nem fogtok ott látni.
– Hála Istennek viszonylag közel vagyunk Görögországhoz. Utoljára 2004-ben voltam Montenegróban, már akkor elkezdődött a nyafogás, soha többé...
– Görögországban olyan strandokat választok, ahova a németek is járnak. Napozóágyak 5 € fél nap, kapsz egy sört vagy egy kis gyümölcslevet, koktélt + egy üveg 1/2l vizet. A strandon mindig jó zuhanyzó van, a közeli éttermek remek ételekkel várnak.
– Montenegróiak nem értik, hogy nem csak az övék a tenger, hogy hatalmas a verseny, és nem tesznek semmit.
– Sehol sincs nyilvános wc a strandon, nem működő zuhanyzók, szemét mindenhol. A gyönyörű Adriai-tenger miatt adtam esélyt a montenegrói partnak, de teljesen lepusztult, évtizedek óta semmi nem mozdul a holtpontról.
– Lassan de biztosan egyre mélyebbre süllyednek...rövid időn belül egy kézen számolják majd a turistákat. Mindezt élőben láttuk..... ha nem változik a viselkedésük és a jellemük, soha többé senki nem jön hozzájuk – fűzi hozzá végül az egyik csalódott szerbiai vendég.
Tömje ki a pénztárcáját euróval, ha ebbe a mediterrán országba készül!
Bulgáriát értesítették Brüsszelből, hogy a szigorú feltételek teljesülésével jövő januártól a leva helyett az euró lehet a hivatalos fizetőeszközük. Eközben a nyaralók körében rendkívül népszerű adriai riválisnál, Montenegróban, sőt, Koszovóban is már régóta euróval fizetnek a turisták, holott ezek a kis balkáni államok nem is tagjai az EU-nak. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget