A Greenpeace Magyarország Facebook-oldalán adta hírül:
nagy mennyiségű, nyersolajnak tűnő anyag ömlött egy mezőgazdasági területeken folyó csatornába a kiskunmajsai termálfürdő közelében.
A szervezet bejegyzése szerint
az anyag a MOL Szank és Algyő között futó, úgynevezett kondenzátumot szállító vezetékének sérülése miatt kerülhetett a környezetbe; a csatorna érinti a település mellett található Dombi-tavat, ezért még a szokottnál is fontosabb a minél gyorsabb kármentesítés.
A Mol az esettel kapcsolatban azt írta a Telexnek, hogy valóban szivárgást észleltek a Szank-Algyő-kondenzátumvezetéken, majd azonnal elzárták a vezetéket és leállították a szállítást.
A kiskunmajsai fürdő felszíni vízelvezető csatornáját érintette a szennyezés, ennek továbbterjedését egy ideiglenes gáttal akadályozták meg
- közölte a cég.
Tájékoztatásuk szerint a vezeték a közeli olajkútból hozzávetőlegesen 5 százaléknyi olajat szállított, 95 százaléknyi rétegvíz mellett. A Mol szakemberei a vezeték javítását elkezdték, és a hatóságokkal egyeztetve elszállítják a szennyezett földet és vizet, továbbá gondoskodnak az eltávolított föld pótlásáról is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését