A jegybank állásfoglalásában úgy fogalmaz, hogy a döntéseit minden esetben a működési rendet meghatározó külső és belső szabályoknak megfelelően, a függetlenség és a felelősség elve mentén hozza meg. Éppen ezért úgy véli, hogy a tervezet a jelenlegi formájában befolyásolhatja a jegybank függetlenségét.
A tervezet ugyanis a meglátásuk szerint további ellenőrzési joggal, mi több, a jegybank alaptevékenységét is érinthető irányítási joggal ruházná fel a Felügyelőbizottságot.
Ezért alkalmas lehet a magyar gazdasággal szembeni narratívák építésére, valamint a pénzügyi stabilitás rontására, amennyiben az új törvényt elfogadják.
Mint azt álláspontjában az MNB kiemeli, részletesen tanulmányozta a Pénzügyminisztérium által az Európai Központi Banknak (EKB) véleményezésre megküldött tervezetének az MNB függetlenségére gyakorolt hatását, főként azokat a módosításokat, melyek a Felügyelőbizottságra vonatkozó rendelkezéseket érintik.
Eszerint az MNB törvényben meghatározott egyéb feladataival kapcsolatos döntések meghozatala során az alapító okiratban szereplő mértéket meghaladó kiadással járó döntésekhez az MNB Felügyelőbizottságának az előzetes jóváhagyása lenne szükséges.
Az MNB szerint ez több szempont alapján is lehetőséget ad arra, hogy a jegybanki függetlenség korlátozódjon: egyfelől, az előzetes engedélyezés szükségessége irányítási jogkört adhat a tulajdonosi ellenőrzést gyakorló Felügyelőbizottságnak, az igazgatóság hatáskörének korlátozásával. Másfelől az egyes feladatok vonatkozásában felerősítené az igazgatóság és a Felügyelőbizottság közötti véleménykülönbséget, ami az igazgatósági döntéshozatalt akadályozhatja.
Emellett pedig az előzetes engedélyt igénylő döntések esetében az értékhatárnak a részvényes által az alapító okiratban való meghatározása akár korlátlanná is teheti a Felügyelőbizottság egyéb feladatokkal kapcsolatos előzetes véleményének kikérését megkövetelő kérdések körét.
Az MNB úgy látja, hogy a tervezet alapján arra is felhatalmazást kapna a Felügyelőbizottság, hogy az MNB belső ellenőrzési szervezete által ellenőrizhesse a jegybank többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokat, valamint a jegybanki alapítvány többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok gazdálkodását.
A jegybank úgy véli, hogy a Felügyelőbizottság jogkörének ilyen szintű kiterjesztése indokolatlan, mivel az érintett gazdasági társaságok már rendelkeznek felügyelőbizottsággal, valamint az Állami Számvevőszék is rendszeresen hajt végre ellenőrzéseket.
Hozzáteszik, hogy az EKB állásfoglalása szerint a Felügyelőbizottság nem ellenőrizheti az MNB alapvető feladataihoz tartozó tevékenységeket.
A jegybank szerint mivel valamennyi érintett szervezet eleget tett a jogszabályi kötelezettségeknek, ezért a mostani jegybanktörvény-tervezet „kizárólag arra alkalmas, hogy az MNB Igazgatóságának az alapvető feladatokkal kapcsolatos, vagy az MNB függetlensége körébe tartozó egyéb döntéshozatalát befolyásolja, valamint a Felügyelőbizottság az eddigi ellenőrzési jogkör mellett akár irányítási jogot is szerezzen.”
Az MNB leszögezi: mindig teljes mértékben eleget tett a törvényi előírások szerinti tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettségeinek és híve a teljes transzparenciának, azonban minden olyan törekvést elutasít, ami korlátozhatja a jegybanki függetlenséget.
Újabb kemény kritikát fogalmazott meg a jegybank a kormány intézkedéseivel szemben
Az MNB közleményben reagált a jegybanktörvény módosítása kapcsán kialakult csörtére.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle