Egy új mesterséges intelligencia-rendszer képes felismerni a bántalmazáshoz kapcsolódó fizikai traumák mintázatait, és lehetővé teszi az egészségügyi szakemberek számára, hogy korábban beavatkozzanak - adta hírül az Euronews.

A portál beszámolt arról, hogy amerikai kutatók egy gépi tanulási modellt képeztek ki a rendszeres kórházi látogatások során gyűjtött adatok felhasználásával. A Nature folyóiratban is közzétett tanulmányukban ismertették, hogy közel 850 párkapcsolati erőszakot elszenvedett nő és több mint 5200 hasonló korú kontrollcsoportbeli beteg több éves feljegyzéseit felhasználva három különböző mesterséges intelligencia-rendszert építettek fel, hogy teszteljék, mennyire képes a technológia azonosítani a veszélyeztetett embereket.

Az első rendszer olyan általános kórházi adatokat elemzett, mint például az életkor és a kórtörténet. A második írásos orvosi feljegyzéseket vizsgált, beleértve az orvosi megfigyeléseket és a radiológiai jelentéseket. A harmadik rendszer kombinálta az előbbi két információtípust.

Mindhárom modell jól teljesített, de a kombinált rendszer bizonyult a legpontosabbnak. Az esetek 88 százalékában helyesen azonosította a kockázatot.

Az AI-eszköz több mint három évvel azelőtt képes volt jelezni a potenciális bántalmazást, hogy a beteg később kórházi alapú, családon belüli erőszak intervenciós programokba került volna.

A kórházakban a családon belüli erőszak szűrése jelenleg általában arra épül, hogy az orvosok kérdéseket tesznek fel a betegeknek az otthoni biztonságukról. Sok áldozat azonban félelem, megbélyegzés vagy biztonsági aggályok miatt nem beszél a bántalmazásáról, ami gyakran felderítetlen esetekhez vezet.

A nagy mennyiségű kórházi adat egyidejű elemzésével azonban az új mesterségesintelligencia-rendszer fel tudja ismerni a bántalmazáshoz kapcsolódó fizikai traumák mintázatait, és megjelölni azokat a betegeket, akiknek az adatai hasonlítanak a megerősített bántalmazási esetekben látottakhoz. Ezzel lehetővé tudja tenni az egészségügyi szakemberek számára, hogy korábban beavatkozzanak.

„Ez a klinikai döntéstámogató eszköz jelentős hatással lehet a párkapcsolati erőszak előrejelzésére és megelőzésére. Olyan jelzést ad, amely segíthet az orvosoknak körültekintően megközelíteni a témát, és szükség esetén támogatást nyújtani” – mondta Qi Duan, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek Nemzeti Biomedikai Képalkotó és Biomérnöki Intézete programigazgatója. 

A kutatók az új technológiát szeretnék integrálni az elektronikus egészségügyi nyilvántartási rendszerekbe, hogy a kórházak valós idejű értékeléseket kaphassanak a rutinellátás során.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a párkapcsolati erőszakot a nők elleni agresszió legelterjedtebb formájának minősítette világszerte.