Jóváhagyta az Egyesült Államok a legnagyobb energiatermelő napenergia-projektjének megépítési terveit. A napelemfarmot a Jove Solar nevű cég Arizonában, La Paz megyében, Tonopah városától nem messze építheti meg. A létesítendő egység révén így ők válhatnak a leggazdagabb amerikai állammá az Egyesült Államokban – írja az Interesting Engineering.
Gigantikus energetikai beruházás
A publikum előtt ismert tervek szerint
180 ezer háztartást láthat majd el árammal, megújuló energiaforrásból.
A napenergia-egység várhatóan 600 MW-os kapacitást ígér, és 35 négyzetkilométeren, közel 3500 hektáron terül majd el. (Összehasonlításként: Magyarország legnagyobb napelemparkja Mezőcsáton található, és 440 hektárt fed le, tehát közel nyolcszoros a különbség.)
Ezáltal lényeges léptékben járulhat hozzá az amerikai gazdaság szén-dioxid-mentes irányba állításához. 1,2 millió panelt telepítenek majd a szóban forgó területen.
Fontos megjegyezni, hogy a megépítésen túl a Jove Solar az üzemeltetést is viheti mindaddig, amíg élettartama végére nem ér a felvázolt rendszer.
Hiába ígéretes, megvan a kockázata is
Korábban aggodalmak merültek fel amiatt, hogy a naperőműves projekt milyen hatást gyakorol a terület vadonban élő állataira. Az Arizonai Technológiai Tanács szerint a villásszarvú antilop és több madárfaj is kárvallottja lehet a napelemes gigaberuházásnak. A szakemberek ezért folyamatos vizsgálatot végeznek majd a területen a pontos hatás felmérése érdekében.
A lap emlékeztetett, a Jove Solar projektje egyike a szövetségi területeken javasolt számos megújuló energiával kapcsolatos kezdeményezésnek, amelyeket a Joe Biden-féle adminisztráció prioritásként kezelt a Donald Trump megválasztott elnök közelgő hivatalba lépése előtt.
A napelemekben a jövő, új energiapályázatok is érkeznek
Hamarosan több mint 300 milliárd forintra nőhet a hazai áramtárolás támogatása, előretör a geotermia, és készül két távhőpályázat és koncessziós kiírás a szénhidrogén-területre. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek