A görög kormány a bevándorlók jogi helyzetének rendezését tervezi a krónikus munkaerőhiány csökkentése érdekében – jelentette be kedden Dimítrisz Kerídisz bevándorlás- és menekültügyi miniszter. Kerídisz az állami rádióban kifejtette, hogy
a tervezett reform becslések szerint 300 ezer, iratokkal nem rendelkező vagy lejárt tartózkodási engedélyű bevándorlót vonna be a görög munkaerőpiac égető szükségleteinek kielégítésére
a mezőgazdaság, az építőipar és az idegenforgalom területén.
A tárcavezető közölte: a tervezetet a keddi nemzetbiztonsági ülésen vitatják meg a kabinet tagjai és katonai vezetők Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök vezetésével.
„Nem kívánjuk ösztönözni az illegális bevándorlás további hullámait, ugyanakkor célunk a feketemunka kifehérítése. Ily módon a foglalkoztatási adókkal és járulékokkal megnövelhetjük az állami bevételeket, és kezelhetjük a bizonyos ágazatokban fennálló drámai mértékű munkaerőhiányt is” – fejtette ki a miniszter.
Hozzáfűzte: a munkaerőhiány miatt jelentős közműprojektek megvalósítása is lelassult, köztük a metróépítés Szalonikiben, valamint egy új repülőtér építése Kréta szigetén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja