Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója sajnálatát fejezte ki, hogy a HÉV is a fővárosi közgyűléssel kapcsolatos politikai viták része lett, ez pedig felesleges aggodalmat kelthet az utasainkban.
Járműhiány van, döntés még nincs. A régi járművek karbantartását az alkatrészhiány, az új járművek beszerzését pedig az uniós forrásokkal kapcsolatos politikai vita hátráltatja
– írta reagálásában.
A helyzet kezelésére olyan megoldást keresünk, ami a legforgalmasabb időszakokat és vonalakat nem érinti – tette hozzá. Úgy fogalmazott, a sajtóban megjelent mértékű módosításokat tehát nem lehet a MÁV-VOLÁN-csoport álláspontjának tekinteni.
Ha lesz változás, csak ennél jóval szerényebb mértékű lehet: olyan, amelyet az utasok túlnyomó része nem is érzékel majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja