Marburg-vírus-fertőzés gyanújával vizsgálnak két embert Hamburgban.
A német nagyváros hatóságai szerint
az érintettek egyike egy ruandai kórházban dolgozott, ahol a vírussal fertőzötteket is kezeltek.
A két ember szerdára virradóra érkezett repülőn Ruandából Frankfurtba, ahonnan vonattal utaztak tovább Hamburgba. Az utazás során egyikük felhívta az egészségügyi hatóságokat, mivel attól tartott, hogy megfertőződhetett a trópusi betegséggel. A német tűzoltóság szerint influenzaszerű tünetekre és enyhe rosszullétre panaszkodott, láza nem volt.
Az illetékes hamburgi egészségügyi hatóság elrendelte a két ember azonnali elkülönítését és kórházba szállítását.
Elővigyázatosságból elkérték a vonaton azoknak az utasoknak az elérhetőségét, akik kapcsolatba kerülhettek az érintettekkel, de karantén elrendelésének egyelőre nem látták szükségét.
A németországi Marburg városáról elnevezett - az ebolához hasonló - vírus, amelyet 1967-ben fedeztek fel, miután kutatás céljára szánt kísérleti majmokkal behurcolták azt Marburgba, közeli érintkezés révén terjed a fertőzöttek testnedvei által vagy fertőzött felületeken, például ágyneműn keresztül.
Kezelés, orvosi ellátás híján a fertőzés az esetek akár 88 százalékában végzetes lehet. A fertőzés lappangási ideje 2-21 nap.
Ruandában nemrég tört ki Marburg-járvány. Sabin Nsanzimana egészségügyi miniszter szerint eddig tízen hunytak el a kórban és október 1-ig összesen 29 fertőzést erősítettek meg. A jelenleg kezelés alatt álló 19 személy túlnyomó részben egészségügyi dolgozó, akiket karanténba helyeztek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot