November 19-én telt ház lesz a Puskás Arénában, miután mind a 67 ezer jegy elkelt a magyar labdarúgó-válogatott Montenegró elleni, hazai Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésére. Mintegy két és fél óra alatt minden jegy elfogyott a meccsre. A már értékesített bérleteken felül több mint 110 ezer jegyigénylés futott be – osztotta meg a hírt közösségi oldalán a magyar szövetség (MLSZ).
????????️Mintegy két és fél óra alatt minden jegy elfogyott a magyar válogatott záró Eb-selejtezőjére, a november 19-i Magyarország-Montenegró összecsapásra. A már értékesített bérleteken felül több mint 110 ezer jegyigénylés futott be. #HUNMNE #csakegyutt pic.twitter.com/R8nt6unA3K
— MLSZ (@MLSZhivatalos) November 3, 2023
Több, mint 30 ezer jegy kelt el bő két óra leforgása alatt a válogatott összecsapására, ezzel aztán rögtön ki is lehetett tenni az „elfogyott táblát”, mert a többi ugyancsak 30 ezret a bérletesek már előre kiválthatták.
A mérkőzésen az UEFA szankciója miatt nem vehetnek részt vendégdrukkerek.
Egy pont is elég a németországi kontinensviadal kvalifikációjára
A magyar válogatott június 17-én már megmérkőzött a balkáni országgal, akkor vendégként 0–0-s döntetlent ért el Marco Rossi együttese, amely úgy is vezeti a G csoport tabelláját, hogy egy meccsel kevesebbet játszott, mint a második helyezett Szerbia. A csoportból az első két helyezett automatikusan kvalifikációt szerez a németországi kontinensviadalra, amit jövő nyáron, még a párizsi olimpia előtt rendeznek – foglalta össze az Index.
A hazai mérkőzés előtt három nappal Bulgária ellen, idegenben lép pályára a magyar válogatott, Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője elmondta: arra az összecsapásra még lehet belépőt vásárolni.
A magyaroknak a következő két mérkőzésen egyetlen pont is elég a 2024-es németországi kontinensviadal kvalifikációjára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat