Emmanuel Macron francia elnök március 26-28. között Brazíliába látogat – közölte hivatala kedden. A látogatásra akkor kerül sor, amikor az Európai Unió azon fáradozik, hogy a Mercosur-országok dél-amerikai tömbjével kötendő kereskedelmi megállapodást nyélbe üsse.
Franciaország az az az uniós ország, amely a legerőteljesebben ellenzi a megállapodást, így az elnök útja során nem valószínű, hogy jelentős előrelépés történik, bár várhatóan nagy üzleti delegációt visz magával.
Macron tavaly októberben fogadta el Luiz Inácio Lula da Silva elnök meghívását, miután a kapcsolatai elmérgesedtek, és Lula kifogásolta az elnök kemény kereskedelmi irányvonalát, mi több, még az ételekre is panaszkodott, amelyeket a francia elnök által rendezett párizsi banketten felszolgáltak neki.
Miközben a mezőgazdasági termelők tiltakozásai végigsöpörtek Európán, Macron megpróbálta megakadályozni a Mercosurral – amely Brazíliát, Argentínát, Uruguayt és Paraguayt tömöríti – kötendő kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat, egészen odáig, hogy januárban közvetlenül az Európai Bizottságnál, Ursula von der Leyennél lépett fel, és követelte a tárgyalások befagyasztását.
Az európai gazdák ellenzik a Mercosur-megállapodást
A francia és az európai mezőgazdasági termelők határozottan ellenzik a kereskedelmi megállapodást, mert attól tartanak, hogy olcsóbb élelmiszerekkel, különösen marhahússal árasztaná el a kontinenst.
Múlt héten a brazil elnök azt mondta, hogy kész lenne aláírni a megállapodást, de rámutatott, hogy Párizs ebben a fő akadály.
Mielőtt Brazíliába utazik, Macron ellátogat Francia Guyanába is, arra a francia tengerentúli területre, amely az Európai Űrügynökség rakétakilövő helyeként is funkcionál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak