A Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy 1 millió forintos ár alatt milyen használt autókat keresnek a magyarok leginkább. A telefonos érdeklődések száma alapján összeállított
toplista átlagéletkora 20,7 év, ami majdnem 5 évvel több a hazai járműállomány átlagéletkoránál, átlagára pedig 518 750 Ft.
Idén csaknem 400 ezer telefonos érdeklődés érkezett a 10 legnépszerűbb, 1 millió forintos vételár alatti személyautóra. Jellemzően olyan alsó-középkategóriás autók találhatók a listán, amikből továbbra is nagy a kínálat, valamint alkatrészellátásban és szervizlefedettségben is élen járnak.
„Legfrissebb adatainkból jól látszik, hogy átlagosan mennyit tud autóra költeni a magyar háztartások többsége, ebből pedig rögtön világossá válhat az is, hogy miért öregedik évről évre a hazai autóparkunk” – mondta Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.
Ami pedig a legkedveltebb autókat illeti ebben a kategóriában:
364 ezer forintos átlagárral a Suzuki Swift nemcsak a legolcsóbb, hanem a legnépszerűbb modell is.
Példának okáért több mint háromszor annyi érdeklődés érkezett rá, mint a 10. helyen álló Peugeot 206-ra.
A Swift 22,3 éves átlagéletkorát csak a Volkswagen Golfok 22,9 éves átlagéletkora múlja felül, míg 18,8 évével átlagosan a Ford Focus számít a legfiatalabbnak.
660 ezer forintos, vagyis a listán szereplő legmagasabb átlagárral pedig akár egy 22,1 éves BMW-t is meg lehet csípni.
Jöjjön tehát a toplista.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram