Foglalkozni kell az alsóbbrendű utak építésével – hangsúlyozta a Facebookon vasárnap közzétett videójában Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter hozzátette: van is elképzelése erre vonatkozóan.
Miként a felvételből kiderült, a szakminiszter egy lakossági fórumon válaszolt az érdeklődők felvetéseire. Egyebek között arról faggatták Lázár Jánost: miért éri meg az államnak olyan silány minőségű utat készíteni, amit utána rövid időn belül javítani kell, pluszkiadások árán, illetve hogyan lehetne olyan úthálózatunk, mint például Hollandiának.
Lázár János leszögezte: az államnak nem éri meg a rossz út építése, „nekünk az éri meg, hogy nagyon jó utakat építsünk."
Védelmébe vett az útépítőket is, azzal: „én nem érzem azt, hogy a magyar útépítők rossz minőséget építenének."
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a járda- és az útépítés mindenképpen elsődleges helyi ügy.
Szerintem az útépítéssel foglalkozni kell. Nekem van egy tervem: ha beszedünk 500 milliárdot a kamionosoktól az autópályák használatáért, akkor ezt a pénzt előbb-utóbb be kell forgatni a magyar alsóbbrendű közutak újjáépítésébe, segítve az önkormányzatokat is, mert a belterületi utak minősége is az életminőség egyik fontos fokmérője
– fejtette ki a szakminiszter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak