A több mint egymillió dollárnak megfelelő kriptovalutával rendelkezők száma egy év alatt csaknem megduplázódott, 95 százalékkal, 172 300-ra emelkedett - áll a svájci Henley & Partners tanácsadó cég Crypto Wealth Report 2024 tanulmányában. A jelentés szerint
idén június végén már 325-en rendelkeztek több mint 100 millió dollárnyi kriptovalutával, számuk egy év alatt 79 százalékkal nőtt.
Növekedés volt megfigyelhető a kriptomilliárdosok körében is: 28-an vannak a világon, 27 százalékkal többen, mint egy évvel ezelőtt.
Egy másik felmérés szerint a kriptotulajdonosok száma 2024-re 562 millióra bővült, ez 34 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 420 milliós táborhoz viszonyítva.
A kriptoeszközök teljes piaci értéke pedig elérte a 2300 milliárd dollárt, egy év alatt 89 százalékkal emelkedett.
A kriptózók korosztályi összetételét elemző felmérések azt mutatták ki, hogy a digitális valuta-tulajdonosok legnagyobb csoportja (34 százalék) a 25-34 éves korosztályba tartozik, tehát az ezredforduló környékén született Y-generáció tagjai. Ők azok a „digitális bennszülöttek”, akik számára az új technológiák, így a kriptopénz is igazán vonzóak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni