Két szabályozást is bevezetett csütörtöktől a kormány, hogy segítse az árvízi védekezést.
Egyrészt módosították a közúti közlekedés szabályairól szóló rendeletet. Ennek értelmében
a kormány által kijelölt, a védekezésben részt vevő járművek ideiglenesen használhatják az autóbusz forgalmi sávot, de nem zavarhatják ezzel az autóbusz és trolibusz közlekedést.
Emellett egy határozatot is elfogadtak a „2024. őszi levonuló árhullám által előidézett veszély, katasztrófaveszély vagy katasztrófahelyzet elhárítását végző szervezetek járművei számára az autóbusz forgalmi sáv ideiglenes használatáról”.
Ennek értelmében az energiaügyi miniszternek kell azonnal gondoskodnia a buszsáv használatára jogosult, az elhárításban részt vevő szervezetek kijelöléséről, valamint arról, hogy ezek a szervezetek megkapják a járműveik megjelölésére szolgáló külön jelzést.
Ez egy öntapadó matrica, „Országos Műszaki Irányító Törzs, OMIT, Árvízvédelem” felirattal.
A Magyar Közlönyben megjelent szabályozások azonnal hatályba is léptek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak